Péntek kora este békésen binyózok a Király utcában a Búza tér felé. Arcomon félmosollyal kerülgetem a vendéglátóipari egységekbe vagy azokból ki lépő embereket, hiszen Borboksz lesz a Cornel’s borbárban. A hely vezetője, Jobbágy Kornél barátunk nem hagyta félbe a Kalamárisban elkezdett király kóstolókat, és új helyén is megrendezi az öt súlycsoportba osztott (bor)boksz meccseket.

Tizenegy furmintot kóstolhattunk végig a pár hónapja nyitott Cornel’s borbárban: nagyon helyesen nem csak tokajiakat, volt ugyanis köztük pécsi, somlói, köveskáli és még szlovén is. Vannak az életben váratlan kihívások: ilyen az, amikor a Pécsi Borozó főszerkesztője és a lap baranyai csapata annyira elfoglalt, hogy eszéki jó dolgában, szerémségi és kutjevói olaszrizlingek, zweigelt petnatok, baranyai kulenek és füstölt pontyok mámorában senkit nem tud hirtelen küldeni Furmint Február előtt pár nappal egy pécsi furmintkóstolóra – ebből végül az lett, hogy írok róla én.

Nem vagyok Toszkána nagy ismerője, se különös rajongója. Jártam arrafelé, kóstoltam elég sok bort ott és főleg itthon, voltak kedvemre valók. És voltak olyanok is persze, amiket nem tudtam hova helyezni, ez utóbbiból talán több is a kelleténél. Azaz ebből már ki is derült, a sangiovese nincs a kedvelt fajtáim top10-es listáján. Viszont ha kedves barátaim feldobnak egy tucat toszkánt, én is betettem három palackkal és jó társaságban leültünk kóstolni.