Ha visszaemlékezem azokra az ételekre, amelyeket az éttermekben, vagy a magyar otthonokban készítettek a hetvenes évektől napjainkig, leginkább a spárgát hiányolom közülük. Közel sem kapott olyan szerepet, mint amilyet (főleg most már spárga rajongóként állítom) megérdemelt volna. Már az a kép tárul elénk és elég a gasztroblogokra vetni egy pillantást, hogy egyre többen próbálják ki, és szeretik meg a spárgát. Ha megtaláljuk a számunkra megfelelő receptet, elkészítési módot, a spárga rabul ejthet, és könnyen szenvedélyes rajongóivá válhatunk. Népszerűségét nem is lehet hasonlítani a néhány évtizeddel ezelőttihez, de ennek ellenére előfordul, hogy a spárgaszezon közepén több üzletet, piacot kell végigjárni ahhoz, hogy legalább egy-két csomag friss hazai spárgához jussunk.
„Részletek egy soha el nem készülő szakácskönyvből”, sokak számára cseng ismerősen ez a mondat, hiszen így kezdődik a „Toma konyha” gasztroblog. Aki írja: Szabó Attila „egy hedonista festő”, más néven Toma. Oldala idén tavasszal fogadta az egymilliomodik látogatóját, és Attila úgy érezte, ekkora érdeklődés megérdemel egy személyes találkozást az olvasókkal, ezért a Facebookon játékot hirdetett.
Persze nyomban a legelején torpanjunk meg egy pillanatra, és higygyük el, a „finomfőzelék” lehet több, mint a sárgarépa–borsó–rántás Bermuda háromszöge, melyben nyomtalanul elvész a gasztronómia zászlóshajója – de ne rohanjunk olyan nagyon!