Kérem Várjon!
Hírek

A Magyar Borok Bálja keretén belül adták át az idén is a Gál Tibor Emlékdíjat. Idén is a három borász került a döntőbe, névsorrendben: Gere Zsolt, Nyolcas Ádám és Varkoly Ádám voltak. A 2015-ös szavazáson a közönségtől a legtöbb voksot Gere Zsolt kapta. 

bori
2015. február 23. 10:55:28
Cikkek
Négy villányi kékoportó
A Portugieser du Monde nemrégi visszakóstolását egy rövid oportó-archívum feltárás is követte. Ha már összejöttünk tucatnyian, portugieser-kedvelők, ugrottunk az időben, akár 14 évet, mire is képes ez a fajta a palackban. Négy bor Villányból.
zoranka
2014. július 24. 12ó
Cikkek
Borturista, jöjjön még! (1. rész)

Borturisztikai helyzetképet igyekeztünk felvázolni a korán ébredő és jelentós fórral rendelkező, ám még mindig fejlődő Villányban, illetve a bor mellett most már borturisztikai szolgáltatásokban is felzárkózó Szekszárdon. Négy, viszonylag fapados kérdéssel próbáltunk utánajárni a dolgoknak (Miért jön a borturista? Mi változott az elmúlt években? Mit mutatnak a számok? Milyen fejlesztésekre lenne szükség?), és meglepődtünk, mert egyáltalán nem fapados válaszokat kaptunk.  Az első részben íme a villányi válaszok.

bernathp
2014. március 18. 06:50:03
Összesen 7 db találat. 2/3 oldal.
banner