A múltkor két részre kellett bontanom a keddi kóstolós beszámolómat, most erre nincs semmi szükség. Volt ugyanis két-három termelő, akik vagy sajátos pincevakságban szenvednek, vagy csak nem érzékelik a borhibákat és betegségeket. És ennek ellenére borokat küldtek be. De belefutottunk vagy három dugógyanús borba is, sajnos nem volt másodpalack. Szerencsére voltak jobb tételek is, a gyenge borok miatt csalódott és egyben szigorúbb volt a csapat. De most jöjjön, aki megérdemli.

Múlt szombaton rendhagyó borkóstolóra invitált bennünket a Kalamáris Borbisztró és Vinotéka csapata. Rendhagyót kell írnom, mert semmiképpen sem átlagos, hogy egy borkóstolót profi boksz mérkőzéshez hasonlóan építsenek fel, és vezényeljenek le.

Vannak esték, amikor nem jön össze. A bor. A sor. Úgy, ahogy szeretnénk. Hogy gördülékeny legyen, a borok jók, szépek, finomak, kedvesek. Ha véget ér a vakkóstoló, akkor válogatni tudjunk, mit is szeretnénk visszakóstolni, de legszívesebben mindet. Hát most nem sok bor volt ilyen. Ritkán van olyan sor, amikor a borok harmadát egzakt okok miatt zárjuk ki és még mindig ott van egyharmad, amivel stílbeli problémáink vannak inkább. Vagy brutál gyökérnapja volt egyszerre kilenc embernek. Végül is front volt, vagy nem?