Kérem Várjon!
Cikkek
Szlovén jegyzetek 1.

A FIJET jóvoltából részt vehettem a szervezet második nyári akadémiáján, amelyet a szlovéniai Portorožban szerveztek meg. Az akadémia alatt szorgos naplót vezettem, nem annyira mert ilyen szorgos vagyok, de mert ez volt a házi feladatunk. A következőkben ezen naplóbejegyzéseknek a zanzásított változatát olvashatják el érdeklődő olvasóink, elsősorban a borokra és a gasztronómiára fókuszálva, és megspékelve a hazahozott borok immáron közösen elkövetett kóstolási jegyzeteivel. Elöljáróban és az érdeklődés felkeltését ösztönözve csak annyit mondhatok: borok, ételek, tájak teljes joggal kapnak itt több posztot (vasárnaponként), van tanulság bőven.

zoranka
2011. július 3. 8ó
Cikkek
Szlovén borok a Budai Várban

Megkésett beszámoló ez, de valahogy mindig elsodortak az események, meg nehéz is úgy írni jóízűen borokról, hogy egy esemény igencsak felemásra sikeredett. Kiváló borokat kóstolhattunk, bár nem túl jó kóstolási körülmények között, ráadásul az ígért felhozatal töredéke jelent csak meg. Teljes körű beszámolóra most ne is számítson senki, írtak róla már mások itt, itt és itt is, ráadásul ez utóbbi társasággal együtt kóstoltunk, lehetséges némi hangulatbani átfedés. Én csak azokat említem meg itt, akiknél valami különlegeset kóstoltam.

zoranka
2010. november 19. 8ó
Cikkek
Négy bor Szlovénia távolabbi csücskeiből

A nyáron egy kedves barátomnak köszönhetően két szlovén borásszal is sikerült ismeretséget kötnöm, már amennyire ezt egy családi nyaralás keretei megengedik. A borsorokat nem tanulmányoztuk részletekbe menően, de azért kóstoltunk pár tételt is a beszélgetés kísérőjeként. Volt ahol a kóstoltakat, volt ahol a sorba helyt nem kapókat, de egyaránt két-két bort haza is hoztam, gondolván, kóstoljuk őket együtt. Őrizgetem őket már egy ideje, keresve az alkalmat, de megtaláltuk. Ráadásul a hétvégén Budapesten Szlovén Bornapokat rendeznek, íme egy kis kedvcsináló.

zoranka
2010. október 27. 8ó
Összesen 21 db találat. 6/7 oldal.
banner