– Legyen az a mai program, hogy keresünk öt jó cseh bort! / – Jaj, de ne mááár! - A beszélgetés Szabó Zoltán hosszúhetényi borász és köztem zajlott, ő volt az, aki nehezen akaródzott vállalkozni a feladatra, addig ugyanis ahány cseh bort kóstoltunk, annyiféle stílust és minőséget láttunk, azaz hiába van mondjuk olaszrizling ráírva a palackra, annak garantáltan semmi köze nem lesz ahhoz, amit Ausztriától a Balatonon át a Vajdaságig erről a szőlőfajtáról elképzelnek, és az is lehet, hogy a palackban rejtőzik még közepes mennyiségű cukor is, hogy a bor végképp érthetetlen legyen.
Németországban vannak, akik egyenesen a délkeleti tartomány távozását követelik a nagynémet hazából, mondván, ez az a hely, ahol felgyújtják a menekültszállásokat, ahonnan az AfD táptalaját adó hétfői Pegida-tüntetések származnak, ahol még maga a CDU is annyira jobboldali, hogy ha az Brémában lenne, onnan mindenki emigrálna, vagyis: túl sok ott a szélsőjobboldali, a német egységet követően nem sikerült integrálni őket a nyugatnémet gazdaság és társadalom által uralt új, közös országba, hovatovább, nem is akaródznak integrálódni.
Az oldal szerkesztőjének, Ercsey Daninak van egy másik projektje, amivel már többen találkozhattak ezen a felületen. Ez a Lecsengés, ahol a videókban borokról mesél. Most éppen somlói olaszrizlingekről, de sajnos a „jútyúb“ felülete mintha nem komázná a mellékelt művészi aktokat…