A pénteki hófúvásban indultam el, gyakorlatilag csak pár utcával arrébb, de kenszei kolléga lakása így is végtelen távolságnak tűnt, megküzdöttem a széllel, a frontális támadásban lévő havazással, majd a bejárati ajtóban a földre pattintottam a hátizsákomat. A borospalack és a járólap találkozását ezúttal az üveg nyerte meg, szerencsénkre. A megbeszélés apropóján tartott alkalmi borozás fővendége ugyanis dugós lett, így a hozott palackot bontottuk meg.
Ahogy megígérte, SzabóZé hozott néhány ismeretlen bort váratlan utazásairól. Legutóbb két petit verdot került sorra, mindkettőt Macedóniában zsákmányolta. Hogy mit tud ez a fajta ott délen? Kíváncsiak voltunk mi is.
Vannak esték, amikor nem jön össze. A bor. A sor. Úgy, ahogy szeretnénk. Hogy gördülékeny legyen, a borok jók, szépek, finomak, kedvesek. Ha véget ér a vakkóstoló, akkor válogatni tudjunk, mit is szeretnénk visszakóstolni, de legszívesebben mindet. Hát most nem sok bor volt ilyen. Ritkán van olyan sor, amikor a borok harmadát egzakt okok miatt zárjuk ki és még mindig ott van egyharmad, amivel stílbeli problémáink vannak inkább. Vagy brutál gyökérnapja volt egyszerre kilenc embernek. Végül is front volt, vagy nem?