Kérem Várjon!
Cikkek
Rajnai rizlingek, egymás közt

December elsején olaszrizlingeket és rajnai rizlingeket kóstolgattunk. Az olaszokról rögvest írtam, a rajnaikat meg jól elhanyagoltam. Pedig tetszettek. Időhiányra nem hivatkozom, inkább következzenek a rövid feljegyzések az ominózus estéről, kilenc rajnai rizling, csak úgy, semmi logikus sorrendben, semmi logikus válogatással, mindenki hozott pár palackot és így jött ki.

zoranka
2009. december 29. 8ó
Cikkek
Csak egy bor: Bott Frigyes Rajnai Rizling 2007

Van, hogy hiba kóstolunk sok bort egyszerre, csak egy marad meg. Vagy inkább egy marad meg úgy, hogy írni kell. Voltak jobbak is akkor, legalább kettő, nagyobbak, erőteljesebbek, de nekem most mégis csak egy. Egy harmadik. Kóstoltunk másfél tucatnyi fehéret pár napja, hordómintát, kedvencet, versenygyőztest egyaránt. Nekem most egy rajnai rizlingről kell írni, pedig nem is déli bor.

zoranka
2009. július 8. 8ó
Cikkek
Pincelátogatás: Bussay László

Már régóta készültünk Bussay doktorhoz borkóstolóra, de sajnos valami mindig közbejött és sorra hiúsultak meg az időpontok. A hónap utolsó hétvégéjén aztán teljes létszámban érkeztünk meg a csörnyeföldi birtok udvarára. Ekkor még nem sejtettük, hogy milyen különleges élmények várnak ránk a délután (este) folyamán.

 

kenszei
2008. december 26. 8ó
Összesen 46 db találat. 15/16 oldal.