Örömünkre szolgált, hogy sok lelkes olvasónk küldte be receptjeit a medvehagymás pályázatunkra. Ahogy az lenni szokott, nem volt könnyű a díjazottak kiválasztása. A nevezett receptek közül ezért kiválogattuk még azokat, melyekbe a szerkesztőség beleszeretett. Elsőként a Manókonyhába lesünk be.
Kis híján belefulladtunk a medvehagymába. Jártunk fesztiválon, szedtünk a Mecsekben, kipróbáltuk a recepteket. No nem mindet, ezt be kell vallanunk, hiszen mintegy 50 recept érkezett be pályázati felhívásunkra. Ötvenből egyet kiválasztani szinte lehetetlen, ezért is vívódtunk ennyi ideig. De végül is sikerült. De azért kiosztottunk még pár különdíjat is. És természetesen mindenkinek köszönjük a beküldött recepteket! Akik pedig a díjakat kapják:
A művészi hordó projekt 2008-ban kezdődött a Vylyan Pincészet és 17 pécsi művész összefogásából, a művészi hordó kiállítás 2008. augusztusában az I. Ördögkatlan fesztiválon mutatkozott be. A projekt 2009-ben, Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa felvezető évében folytatódik. A pályázat célja a képzőművészet és a borok keresztmetszetéből olyan egyedülálló alkotásokat létrehozni, ami az alternatív tér- és tárgyhasználatra irányítja a figyelmet, átlép különböző művészeti területek közti határokon. Az új alkotások a meglévő állandó kiállítást bővítve, 2009. augusztus 6-án a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa felvezető évének programján, a II. ÖRDÖGKATLAN Fesztiválon mutatkoznak be.