Tavaly ősszel jelent meg borkalauzunk, 2009-ben és 2010-ben már adtunk ki ilyent, csak angolul, most kétnyelvűvé vált és jelentősen kibővült. És hát kell egy borlista is egy borkalauzba. Hogy mi legyen a szempont? Csak a mi szubjektív, regionálisan lokálpatrióta szemléletünk és az objektivitásra törekvő tesztjeink eredménye lehet az alapja. Sorba tettük hát a Pécsi Borozó 2013 tél / 2014 ősz közötti bormustráin legalább 89 pontot elért borokat. Így lett tizenhárom bor, amiket most kiemelten ajánlunk olvasóink figyelmébe.
A decemberi, évzáró borszakkörrel az volt a koncepciónk, hogy mutassunk meg a törzsközönségnek különféle típusú buborékosokat, érdekelt nagyon, hogyan mutatnak ezek a tételek egymás mellett. Ritkán kóstolunk ennyi pezsgőt, de az évvégi ünnepléshez ezek után begyűjtöttük a legmegbízhatóbbakat. A nyolcból egy esett ki a rostán, egy éppen, hogy befért és hatot bármikor szívesen visszakóstolunk. Ezt jó sornak hívhatjuk, nemde?