A kórházi tartózkodásom a tervezett töredékére csökkent, így a hétre már új terveket kellett szőnöm. Például enni. És kóstolni nem is, legalább végigsimogatni a borhűtőm kedvenceit. Persze az első két napban még többnyire a fáradtság nyomott el, vízszintesben ültem a hátamon. Viszont kedvem lett írni, megírni mindazt, ami elmaradt. Meg ügyintézni, mert időközben egy kedves állatorvos hölgy rosszul mérte fel lehetőségeit a körforgalomba csatlakozásával kapcsolatosan, és ennek az én autóm látta kárát. Amit ugye, a korábbi részekben említettekből kifolyólag nem én vezettem, hogy még egyszerűbb legyen. Bízom a biztosítókban és a rendőrségben, mást nem tehetek. Vagyis megírhatom még, ami szintén elmaradt.
Bár Günzer Tamás és Zoltán testvérek, külön borászatban dolgoznak már hosszú évek óta. A Villányi borvidék egyik kiváló termőterületének számító Ördögárokban aztán telekszomszédok lettek és sok szakmai kérdésben véleményük sem annyira eltérő. A Pécsi Borozó egy asztalhoz ültette a két kiváló villányi borászt.
Ahogyan azt már korábban beharangoztuk, május 6-án, szerdán a Baranya Megyei Önkormányzat által tizedik alkalommal meghirdetett borversenyen a benevezett borokból kiválasztották azokat, amelyek egy évig viselhetik a „Baranya megye bora” címet. A borversenyt Villányban, a Teleki Zsigmond Szőlészeti Szakképző Iskolában – a Villányi Borász Akadémia szakmai közreműködésével – rendezték meg. Neves baranyai borszakértőkből álló, kilenc tagú bírálóbizottság értékelte a beküldött bormintákat és választotta ki minden kategóriában a győzteseket.