Vannak jeles napok februárban. Ilyenek a fiúk születésnapjai, apai ágon mindenki böjtelő havában született. A hangsúly ebben az esetben az elő szótagra esik, vagyis még nincs böjt. Bár a menü hagyományosan mediterrán, a borokat váltogatom. Idén Isztriára esett a választásom.

Abszolút szubjektív beszámoló érkezik. Egy olyan kóstolóról, amiről pont tizenöt éve beszélgettünk először. Az Isztria ugyanis nekem egy nagyon meghatározó élmény, egy 2005-ös utazás indított el nagyon sok olyan folyamatot, amelyek révén ma borokkal foglalkozom ilyen-olyan megközelítésben. Egy olyan borásszal hozott össze ott a véletlen, akinek a látásmódja, a vele akkor és azóta már sokszor folytatott beszélgetések nem kis mértékben hatottak rám. Olyan barát, akivel mindig öröm találkozni, beszélgetni. Ivica Matošević járt nemrég a pécsi Elevenben.

Nem túl gyakran bontunk magnum palackokat, ami hiányosság, viszont nemrég kettővel is összebarátkoztunk. A fehéret egy pekás, azaz sütőharangos sütögetés elején kóstoltuk meg, a maradék az ételt fűszerezte, a vöröset viszont már az étel mellé kortyoltuk el. Egy furmint, egy teran, két horvát magnum.