A kocsmát Antica Enoteca Del Borgónak hívták, esetleg La Botte Gaiának vagy Zi Barbának, már nem tudni, mindenesetre egy torinói borbár volt, amelyben Wildschwein úr a barolóval először találkozott. Nem mondhatnánk, hogy különösebben el lett volna tőle ragadtatva, sőt inkább olyan érzete támadt, mintha a cserzővarga kádjába kortyolt volna, és a cserlé már kezdené is a nyálkahártyáit cipőkészítésre alkalmas bőrré alakítani. Wildschwein urat ez ez élmény nem rendítette meg, hiszen ő olyan dolgokat kóstolt élete folyamán például tokaji aszú címszó alatt, hogy azokhoz képest ez a Renato Ratti Rocche nem igazán érdekes. A tokaji aszúval való párhuzam egyébként azért merül föl, mert a a királyok bora, borok királya szállóigét a köztudat nemcsak a tokaji aszúhoz kapcsolja, hanem a barolóhoz is.

– Hogy az a kaporszakállú, oltáron függő, anyja csecsén nyögdécselő... – így kezdte káromkodását Rück tizedes, amikor észrevette, hogy nincs vizünk. 1976. januárját írtuk, és gépesített lövészként szolgáltam a szombathelyi dandárnál, ám az idézett káromkodás idején épp a Bakonyban táboroztam a rajommal. Az egységünk dolga volt, hogy a másnap gyakorlatra érkező századunk számára felállítsunk tíz sátrat. Délben cuccoltunk le az újdörögdi gyakorlótér fenyőkkel övezett szélén, s délután ötre már kész voltunk a sátrak felével. Tizedesünk akkor vette észre, hogy nincs vizünk.