Kérem Várjon!
Cikkek
Művészeti pályázatot hirdet a Polgár Pincészet

Borosüvegből készült használati, dísztárgyak és képzőművészeti alkotások készítésére hirdet pályázatot a Polgár Pincészet. Céljuk, hogy megjelenési lehetőséget biztosítsanak fiatal művészek számára. A pincészetnél az üres borospalackokat művészi módon kívánják újrahasznosítani, a beérkezett művek pedig méltó helyet és funkciót kapnak majd a Polgár Pincészet életében. Március végéig lehet nevezni.

bori
2011. február 11. 8ó
Cikkek
Címkepályázatot hirdet a Vylyan Pincészet

Idén is kiírja a Vylyan Pincészet a Bogyólé hagyományos címkepályázatát. A kifejezetten ifjú pécsi művésznek szóló felhívás célja, hogy a pályázók egy évre felöltöztessék a borászat újborát. Beküldési határidő október 4., hétfő.

bori
2010. szeptember 16. 14ó
Cikkek
Látogatás a Kutatóintézetben

A „pécsi kutató” elődjét 1949-ben, több évszázados egyházi szőlőbirtokra és pincészetre alapozva hozta létre a földművelésügyi minisztérium, hogy aztán a kétezres évekre levegye róla a kezét. Kíváncsiak voltunk, az immár a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Szőlészeti és Borászati Intézeteként működő szervezet hogyan találja helyét az egyetemi szervezetben, milyen szolgáltatásokkal és tervekkel készül a jövőre.

Radics M. Péter
2010. július 26. 12ó
Összesen 13 db találat. 4/5 oldal.
banner