2021 óta szemlézzük évente egyszer az eladó szőlőbirtokokat. Ami eleinte megütközést keltett, az 2022-re már elcsitult, 2023-ban már volt, aki segítségnek fogta fel, és megköszönte. 2024-ben csak ismételni tudtuk volna önmagunkat, ezért külföldi birtokokról írtunk, de még most, 2025-ben is van olyan hirdetés, ami már 2021-ben is ott volt a listán. Nézzük az újdonságokat, a legizgalmasabb 5+1 birtokot!
Képzeljék el, hogy az autóból, amit vezetnek, csak háromszáz készült a világon! Vagy: sok tízezer jelentkezőből Önöket sorsolták ki egy földkörüli útra. Szentesi-borokkal találkozni hasonlóan nagy kegy, ünnepi alkalom, ritka kiváltság. És nem is azért, mintha olyan messze lenne a budaörsi pince, inkább mert több bor az ezres palackszámot sem éri el (sőt van, ami a százat is alulról súrolja!), s más a fajtával nem is foglalkozik százötven éve már. De a ritkaság az egyetlen erénye ennek a különleges válogatottnak? Elmentünk, tizenötöt megkóstoltunk, elmondjuk.
Alig múlt 25 éves, amikor a tulajdonosok rábízták a mádi Holdvölgy borászati irányítását. Fiatal nőként jól vette az akadályokat, a borai sikeresek, a munkáját a kollégák és a közönség megbecsülése övezi, és még mindig pimaszul fiatal. Jákób Biankával beszélgettünk…
Bevallom töredelmesen, hogy jó ideje adós vagyok néhány cikkel a Pécsi Borozónak, ezért már nem halogathattam tovább az írást, főleg, hogy az elmaradt anyagok még nyári élmények lenyomataiként jelennek majd meg. Mégsem vihetem át őket a következő évre…
A két Szende Gábor mosolyogva ül velem szemben, miközben töltik a borokat és mesélnek a dédszülőkről, a svábokról, Villányról és persze az oportóról. Ez az ő történetük…
De, olasz, de, rizling: egyrészt az egyik oldalról a felmenői Közép- és Dél-Olaszországig vezethetőek vissza, másrészt rizling alatt eredetileg egy madárkás, azaz apróbb bogyójú fajtakört jelöltek.
Messi a grundon, Hosszú Katinka a tanmedencében, Hamilton a rutinpályán, Riccardo Muti a MÁV Szimfonikusokat vezényli! Így hangozna egy hamisítatlan clickbait felvezetés, pedig csak annyi történt, hogy Ercsey Dani beugrott a Da biberébe! Csak? Azért nekünk ez sem kis dolog…
A borászat ugyan hivatalosan nincs megnyitva a turisták előtt, de Thomas Brandl és Pasi Ketolainen MW neve elég volt ahhoz, hogy a farvizükön engem is beengedjenek. Mit beengedjenek, még portrét is festettek rólunk vörösborral!