Csilleltünk a Rokusch teraszán, élveztük a napsütést és a fekete italt, dumálgattunk (akkor még lehetett). Ahogy az már lenni szokott, azon elmélkedtünk, mi legyen a második kávénk. Amikor a mindig mosolygós Agócs Réka segítségével eldöntöttük, melyik legyen, alig vártuk, hogy kihozza, mert közben csak arról beszéltünk, hogy nagyon-nagyon szeretnénk megnézni a gyárvárosi CrackerJack Coffee Roasters pörkölőt, élőben. Réka meg simán azt mondta: “Persze. Gyertek.”
Az elmúlt évtized csendben kitermelte Hegyalja új vezető termelőit, akik évről-évre a legmagasabb minőséggel lepik meg az embert. Közéjük tartozik (szerény meglátásom szerint) Balassa István, a Gizella Pince, a Tokaj Nobilis, a Kikelet Pince, Homonna Attila (bizony, még mindig!) és persze Prácserék, akikről most szó lesz.
Öt vagy tíz év, netán ennél is több? – nehéz megjósolni, hogy egy nagy csinnadrattával beharangozott trend, mennyi idő alatt kopik ki a jó érzéssel használt közbeszédből, mennyi idő után válik kényelmetlenné, korszerűtlenné a jelenléte, vagy éppen ellenkezőleg, – hogy teret nyissunk az életigenlésnek – válik halhatatlanná és végérvényessé, parányi, emberi léptékű relációinkban.