Abszolút szubjektív beszámoló érkezik. Egy olyan kóstolóról, amiről pont tizenöt éve beszélgettünk először. Az Isztria ugyanis nekem egy nagyon meghatározó élmény, egy 2005-ös utazás indított el nagyon sok olyan folyamatot, amelyek révén ma borokkal foglalkozom ilyen-olyan megközelítésben. Egy olyan borásszal hozott össze ott a véletlen, akinek a látásmódja, a vele akkor és azóta már sokszor folytatott beszélgetések nem kis mértékben hatottak rám. Olyan barát, akivel mindig öröm találkozni, beszélgetni. Ivica Matošević járt nemrég a pécsi Elevenben.

A nagy októberi napsütés felváltotta a nagy szeptemberi esőzést. Mi is fehéreket vettünk elő a pincéből, tavasszal, nyár elején szereztem be ezt a triót, az Isztrián riportoztunk, aki olvassa a Magyar Konyhát, találkozhatott az akkori benyomások legjavával, ezek a borok nem veséződtek ki. De most igen. Malvazija, napsütésben csak malvazija. (Erre ma nekiállt esni...)

Vannak borok, amiket a hétköznapokra vásárolunk meg. Kenszei kolléga nemrégiben az eszéki Metro áruházban bóklászott, hol másutt, mint a borospolcok között és ráakadt erre a borra. Jó áron, egy literes kiszerelésben, malvazija istarska, kosárba került, onnan a hűtőbe, végül a poharunkba.