Ha van elfeledett borvidék és vannak elfeledett történetek, akkor a Fruska Gora a legszomorúbb ezek közül. A szerbek Sremnek, a horvátok Srijemnek, a magyarok Szerémnek nevezik azt a Száva és Duna folyók által közrefogott területet, ami régen, a rómaiak idején a Syrmia nevet viselte. Ez a föld az ígéret földje volt. Az ígéreté, hogy van miért küzdeni, hiszen a gyümölcs beérik, a folyók vizet adnak, az állatoknak van legelő. Ki nem váltotta be ezt az ígéretet?

Egy kis visszatekintés következik, hol van már a nyár eleje, de mi megidézzük. Ötödik éve nem kérdés, hogy van metszet túrázás és borkóstolás között. A júniusi Iván-völgyi Kadarka Túra oly nagy népszerűségnek örvend a borkedvelők között, hogy a kezdetekkor egynaposról mára kétnapossá kibővült rendezvényre minden évben rekordgyorsasággal fogynak el a jegyek. 

Petőfi Sándor 1847-ben keltezett, Kerényi Frigyeshez szóló úti levelében azt írja Tokajról: “Szebbnél-szebb tájakon járok, barátom; ma a Hegyalján jöttem keresztül... E városokban laknak, e hegyeken az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszinű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint e föld nem siralom völgye, mint a vallás tartja. Lelkesedve néztem jobbra, balra, előre, hátra; úgy neki lelkesedtem, mintha én ittam volna ki a legékesebben szóló apostolt. Az idő is gyönyörű volt; felhőtlen, verőfényes...”