Minden évben várom, hogy megjelenjenek. A kalauzok. Borkalauzok, étteremkalauzok, külföldről, itthonról. Van bennem valami vonzalom a számok, statisztikák, rangsorok világa iránt, nézegetem, összevetem, átszámolom a pontokat. És a legtöbbször azért nem veszem őket halálosan komolyan. Egy ismeretlen városban vagy a kalauzt követem, vagy a megérzésre hagyatkozom. Nagyjából ugyanakkora sikerrel.
Pénteken Steven Spurrier-vel jártuk be a Belje Pincészet archívumát, megcsodáltuk a 1949-es cabernet franc-t, de az este főszereplője sokkal inkább az olaszrizling volt. Azaz a graševina. A brit bormédia az utóbbi években rácuppant déli szomszédunkra, Jancis Robinson könyvére elég utalnom, vagy a nemrég Drávaszögben járt Oz Clarke-ra, illetve a múlt heti Steven Spurrier vizitre. Miközben idehaza épp Olaszrizling Október van, de hogy is állunk?
Az Orfűi Vízimalom Magyarország egyetlen ma is üzemszerűen, engedéllyel működő vízimalma. Nem mintha sok működő vízimalom lenne: az orfűin kívül három olyan van az országban, mely működik ugyan, de liszttermékeket nem készíthet. A víz- és villamos energiát használó egykori Nicsinger-malom unikális értéket képvisel, ráadásul a múzeumi jelentőségén túl gasztronómiai szempontból is nagy lehetőségeket rejt magában: minden feltétel adott ahhoz, hogy csúcsminőségű lisztet állítsanak itt elő. Ha van rá igény.