“Ákom bákom, Te leszel a párom, Irgum-burgum sósstangli. Hörpints sógor, ha pezseg az újbor, Jó lesz nálad a cirfandli.” A cirfandli a szegény ember furmintja, amennyiben ugyanazokkal a problémákkal szembesíti a borászokat és a fogyasztókat is, mint a tokaji nagy testvér. Száraz vagy édes? Lágy vagy savas? Korán szedjük, vagy későn? Legyen egységes szabályozása? Mit írjunk a termékleírásba? Egyáltalán milyen palackba kerüljön? A különbség a méretekben rejlik.

A cirfandli talán sosem volt egyszerű téma a pécsi borvidéken. Ha valaminek van ismertsége innen, akkor azt ez a fajta hozza. Eladható, keresett, érték. De vajon jó bor-e? És minden esetben? Az elmúlt évek során elég sok cirfandlit kóstoltam már, pécsit és osztrákokat is természetesen. Nem sok igazságtartalma lenne, ha azt állítanám, a megoldás következik az alábbiakban.

A Wine&Partners szervezésében egészen elképesztő Zierfandler-kóstolón vehettem részt Gumpoldskirchenben, a Gebeshuber borászatban. Persze már a meghívóban is benne volt, hogy 1948-ig fogunk visszamenni az időben, így fel sem merült, hogy ne induljak el Ausztria irányába.