Egy kicsit szívügyünknek érezzük a Tolnai borvidéket, hiszen némileg Szekszárd árnyékában éli mindennapjait. Feltörekvő borászaik lelkes munkájára, a gyönyörű pincefalvakra ugyanakkor érdemes odafigyelni.  Ezúttal a Pakstól 18 kilométerre északra, a Duna mellett fekvő Bölcskét vettük célba. A település életét mindig is meghatározta a szőlőművelés és borkészítés, így nem csoda, hogy a község legfőbb értéke a közel 400 présházat számláló pincefalu. 

Ha a Villányi borvidékről esik szó társalgás közben, akkor az esetek döntő többségében a hasonló nevű hegység keleti végről szól a fáma, de sokszor elfelejtik az emberek, hogy bizony Villányon kívül is remek adottságú területek sorakoznak a környező lankákon. Ugorjunk át képzeletben a Kopár-dűlő nyugati oldalára, a meddőhányók alatt emelkedik ki a ma is működő kőbánya poraiból Nagyharsány, ahol jelenleg ellentétes irányú tendenciák figyelhetők meg, ugyanis beültetésre váró helyből, felújításra szoruló pincegödrökből egyre több van, ezzel szemben echte nagyharsányi borászból sajnos egyre kevesebb. Három jeles képviselőt mutatunk be közülük alant.

A Bátaszék–Bátai hegyközség a Szekszárdi borvidék része, ahol Szekszárdhoz hasonló méretű szőlőterület található. A nagy különbséget a feldolgozás jelenti, hiszen itt inkább eladják a szőlőt vagy folyóborként értékesítik. Kevés a palackos bor, hiányoznak a nagy húzónevek. Mi azonban mégis útnak eredtünk, hogy megnézzük Bátaszéket és Bátát, és felkutassuk azokat az értékeket, melyeket érdemes a borturistáknak is felkeresniük, ha a környéken járnak. Találtunk is jó néhányat, a táj szépségéről nem is beszélve.