A bor egy nagyon különleges élőlény, mondta tegnap egy borkóstolón Vida Péter és egyet kellett vele értenem. Van fejlődése, vannak hangulatai, van bizony öregedése. A Renero sokáig egyik vörösbor etalonunk volt, úgy volt nagy az a bizonyos 2005-ös, hogy szinte minden összeállt benne. És az is biztos, hogy azon a napon a kóstolók és a bor is jó hangulatban volt. Tavaly a 2007-est bontottam meg, most meg egy 2009-est vettünk elő, még éppen csak kikerült a forgalomba.

Nem tudom, hol lehet a kékfrankos határa. Meddig mehet el koncentráltságban, hogy ne menjen a gyümölcsök, az elegancia rovására. Most ott tartunk, hogy csak néhányan kezdtek el komolyabban foglalkozni a fajtával, dűlőben, mélységben, komplexitásban. Az nem vitás, hogy ez a fajta itthon van Magyarországon, itthon van Szekszárdon. Hogy a Szenta-völgy mit tud ezen felül, mindeddig keveset tudtunk róla.

Volt ez a monarchia, az Osztrák-Magyar. Abban az országban jártunk nemrég, ahol világháborút kirobbantva ölték meg a trónörököst, de ugyanitt nosztalgiával emlékeznek arra korra. A jelenkori borászok is, mert abban az időszakban térképezték fel a szőlőtelepítésre alkalmas helyeket és telepítettek is nem kevés szőlőt, készítettek nem akármilyen borokat, teremtettek máig élő hagyományt. Bosznia és Hercegovina egy borban.