Ágyat szereltünk. Ikeás ágyat, sok csavarral, lécekkel, fiókokkal, sínekkel. Csavaroztunk három órán át, mígnem kész lett. Egy könnyű vacsora és egy bor. Legyen valami különleges, legyen vörös. Egy kedves barátomtól kaptam ajándékba ezt a palackot, eltettem egy megfelelő pillanathoz. Most jött el. 

Lazulunk. Nincs mit tenni. Kánikula van. Harminc. Harmincöt. Celsius. Nehéz összefüggő mondatokat alkotni. Amúgy se megy sokszor, dünnyögik most jóakaróink, de most végképp nem. Csak annyi erő marad, hogy bort nyitunk. Fehér legyen, most az, és ne túl sok. Kezembe akad egy cserszegi fűszeres. Legyen.

A cím ezúttal a fajta. Legtöbbünknek ismeretlen, jómagam tavaly őszig csak egy-két škrletből készített bort kóstoltam. Aztán eljutottam a fajta hazájába, a horvát Moslavina borvidékre. Sokan úgy ismerik ezt a tájat, hogy átautóznak a tenger felé, hiszen Moslavina a Száva folyó mellékén, Zágrábtól keletre található, központja Kutina városa. A škrlet a helyi borászok kitörési pontja lehet, ez az a helyi fajta, amitől többet várnak, még saját saját logót is alkottak neki.