A közösségi média hosszú évek óta a borászok, borszakírók és borkedvelők egyik legfontosabb kommunikációs felülete. Úgy tűnik azonban, hogy az utóbbi időszakban egyre több olyan eset kerül napvilágra, amikor a Facebook automatizált rendszere a borokkal kapcsolatos tartalmakat is problémásnak minősíti – akkor is, ha azok sem reklámnak, sem alkoholfogyasztásra ösztönző bejegyzésnek nem tekinthetők.

Új sorozat, akár pótvizsga címen is mehetne, elsősorban nekem az, mert hetek, sőt hónapok óta felhalmozott jegyzetek nyomasztanak, most igyekszem ledolgozni őket. Gyors és tömör sztorik, borokról, pincékről, kóstolásokról. Először mindjárt Új-Zéland a téma, sajnos nem én utaztam oda, viszont Kel Dixon, a Shed 530 Estate főborásza eljött Pécsre. Különleges borélmény, négy bor, izgalmas, néha megrázó sztorik, öt percben összefoglalva - fotót viszont egyet sem készítettem, ezeket a pincészet weboldaláról kölcsönöztem.

Szekszárd Cinka-dűlőjében szeretik elnyújtani a dolgokat. Hosszan lopózik a tekintet a Duna völgye felé, messze ereszkednek a tőkék a löszös lankákon, vége-hossza nincs a napsütésnek, hónapokat, de néha éveket érnek a borok amforában, hordóban, kilométeres a lecsengése az itt érlelt rizlingnek, kadarkának, ráadásul még a magánhangzók is különösen viselkednek errefelé…

Évtizedeken át az olcsó, édeskés habzóborokként voltak jelen az üzletek polcain, ezért sokan le is írták. Pedig Emilia-Romagnában mindig is létezett egy másik Lambrusco: száraz, elegáns, a helyi gasztronómia természetes társa. A Lini 910 és néhány hasonló szemléletű borászat kitartó munkájának köszönhetően ez a sokáig háttérbe szorult borstílus ma már a világ legjobb éttermeinek borlapjain is helyet követel magának.

A közép-európai borvilág egyik legizgalmasabb átalakulása jelenleg a cseh és morva borvidékeken zajlik, ahol a tradíció és a modern organikus szemlélet kéz a kézben jár. Ennek a megújulásnak az egyik legfontosabb bástyája Jan Stávek pincészete. Stávek nem csupán egy borász a sok közül: ő a kékfrankos (frankovka) igazi nagykövete, aki bebizonyítja, hogy ez a fajta a legmagasabb szintű nemzetközi versenyeken is abszolút elit kategóriát képvisel.

A neten pár napja elérhető egy hirdetés, amiben egy ingatlanos bőszen árulja a Somlói Apátsági Pincét, annak minden tartozékával együtt. Miután Balogh Zoli, a tulajdonos, jól ismert arca a hazai boros közéletnek, logikus lépés volt felhívni és a miértekről kérdezni.

Második, mert első ugye mégsem lehet, azzal saját nevünket, a Da biberét delegitimálnánk. Római időből, az 1. századból, talán a Julius–Claudius-, talán a Flavius-dinasztia idejéből származik az a bizonyos kelta korsó „Adj innom!” felirattal, amit mi is zászlónkra tűztünk. Kétezer év interregnum után Nagyrada központtal aztán svéd triumvirátus alapított újra császárságot. Azaz „Cézárságot”. Léptékváltás, irodabútorok, amfora, Messiás. Kis-Balaton – nagy borok? Odatekertünk, utánajártunk. Vezess új utakra, Jászberényi Dani!

Valpolicella észak-olasz tájait járva az utazóban nem marad kétség afelől, hogy ezen a vidéken minden a borról szól. A domboldalakat katonás rendben álló szőlősorok borítják, a ciprusfák között régi villák és kúriák bújnak meg, a háttérben pedig a Lessini-hegység vonulatai rajzolódnak ki.