Éppen egy évvel ezelőtt újult meg Szabó Zoltán hosszúhetényi pincéje és érdemes volt a kóstolóterem falainak a felöltöztetésével várni egy kicsit. A borász barátja, a festőművész Sas Miklós (aki nem mellesleg ex-Burzsoá Nyugdíjas) ötletétől vezérelve – no, meg a megbízó és művész közös gondolkodásából – hét kép született. Az biztos, hogy az alkotások nem kevés muníciót adnak majd egy-egy borozgatós beszélgetéshez.

Úgy kezdtem első szlovákiai pincetúrámat, hogy a határtól számított negyedórán belül összetörtem a kocsimat. A részletektől eltekintenék, de némi segítséggel közlekedésre alkalmassá tett járművemmel azért eljutottam Trnavába, azaz Nagyszombatra. A város melletti szőlőhegyen, Suchá nad Parnouban, azaz Szárazpatakon megpróbáltam megfeledkezni az autóról és a borokra koncentrálni. Szívélyes vendéglátóim voltak, két pincészetnél is betekintést nyerhettem a borok és készítőik világába, az autószerelő számláját látva azt nem mondhatom, hogy megérte odamenni, de aztán mégis.

Az valahogy mindig élmény, amikor Tiffán Ede a házigazda. Nemegyszer hallgattam már kóstolókon, mindig volt olyan mondata, története, ami miatt érdemes volt ott lenni. Ezúttal a látogatás hivatalos célja az új panzió megismerése volt, de azért egy tizenegy boros sor is lecsúszott.