Beugrottunk Gianfranco Kozlovichoz egy percre, aztán persze több óra lett belőle, séta a pincében, ücsörgés a teraszon, sőt, még néhány idősebb évjáratú palackból is kipattant a dugó, ami már mindenképpen írásra serkentett…

Sok kő, kevés fa és még kevesebb árnyék, igaz, a végén nem is volt rá szükség, egy kandalló jobban jött volna, mert megtréfált a márciusi nap és konkrétan fáztam Dubrovnik utcáin. Igaz, legalább végre eljutottam a városba!

Elslisszanunk Klissza mellett, alszunk a buszon, felébredünk a Neretva deltatorkolatában, hunyorgunk a frissen jött napsütésben, megtapasztaljuk, hogy milyen az, ha a plavac maliban selymes a tannin és átsuhanunk az új hídon a Peljesac-félszigetre, azon belül is címszavakban a Dingac, Grgic, Milos, Mali Ston és a helyi osztriga és tonhal voltak a főszereplők. Tartsatok velünk!

Hvar minden mennyiségben, kompon és komp nélkül, völgyben és alagútban, hegyek között és a tenger partján, épületben és szabad ég alatt, éhesen és jóllakottan.

A harmadik napon Split van terítéken, ami elsüllyedt a Trónok harca őrületben, de van remény, legalábbis a kis éttermek, a kávéházak és a vinotéka amit felfedeztem, ezt látszanak erősíteni.

Hogy milyen érzés egy szatyor medvehagymát szedni, azt hazavinni, megmosni, leszárítani, összedarabolni, aztán különféle pestokat, leveseket, mártásokat, vagy akár pogácsát készíteni belőle, azt csak az tudja, aki próbálta már. Az illatozó domb- vagy hegyoldal látványa, a masszív, ugyanakkor tavasziasan zsenge fokhagymaszag, a lassan gyűlő hosszúkás levelek látványa, a szorgalmas, ugyanakkor gondos gyűjtés szinte visszarepít abba a korba, amikor a gyűjtögetés volt az élet esszenciája. Ha valakinek nincs kiskertje, a szezonban simán átélheti a saját betakarítás csodás érzését. Aztán természetesen irány a konyha.