Édeset enni majd mindenki szeret. Hiába a válság, a fitness- és fogyókúraipar vagy az egészséges életmódra törekvés hatásai, a sütemények népszerűsége nem csökken, azonban a cukrászat természetesen módon átalakul Európa szerte. Az évszázados hagyományokkal bíró magyar cukrászipar mai helyzetét tekintve az az általános vélekedés alakult ki, hogy elmaradott mind szakmai naprakészségét, mind alapanyag-használatát illetően. Ennek ellenkezőjét erősíti jó néhány, regionális szinten is a minőséget képviselő cukrász, írásunkban ezúttal a hölgyek köréből.

Nincs mellébeszélés: besűrűsödött a tér és idő, tántorgunk őszből a télbe és virágzó ködök mélyén már fogvacogva didereg a nyár, és a hajnalok ég-alján bíbor libabőr húzza szorosabbra a kabátot. Lehet pancsolni forralt borokkal, grogolni, ha úgy tetszik jobban, de választ a mindennapokra a tinta sűrű vörösborokban találunk. S ha már oly' sötét a kelyhünk, hogy mohón, szinte maradéktalanul elveszik benne a fény, akkor húst is úgy választunk, hogy a dolgok legvégén ne szorítsa zsigereink a komisz hiányérzet; naná, hogy vadat!

Nem véletlen, hogy a borvidékek 1959-es kialakításakor megfeledkeztek Bakócáról. A kis észak-baranyai zsákfaluban ugyan van szőlőhegy, a szőlőhegy tetején szőlő, de az a Majláth-család birtokának része volt. Az államosítások idején azonban a szőlő a családi kastéllyal és a közeli téglagyárral együtt kikerült a Majláthok tulajdonából. Nagyüzemi termelés nem alakult ki, a szőlőtermesztés elhalt, csak néhányan műveltek meg saját célra néhány sort, így a település lekerült a bortérképről. Egészen a közelmúltig, amikor is negyven év és némi huzavona után Házler Enikőnek és Pieter Leemans-nak sikerült kijárnia a település kataszteri felvételét.

Afféle vallástól független hagyomány ez, összejönni egy évkezdő mulatságra, előbb csak mi voltunk, felnőttek, majd születtek gyerekek, lassan már többen lesznek, mint a felnőttek, két szinten különül el a csapat, a borhűtőt még vállvetve védjük, de eljön a pillanat, amikor át kell engednünk a terepet. Na egyelőre még nem s így a 2012-es év első közösségi borozását szerb karácsony jeles alkalmából rendeztük meg, amelyen bontottunk pár olyan tételt is, amelyről érdemes megemlékezni.

Minden év vége ilyen, kedvünk támad összegezni. Idén megkértük olvasóinkat, kollégáinkat, idézzék fel legszebb 2011-es élményeiket. Úgyhogy nem ranglisták jönnek, hanem azok az élmények, amelyek számunkra és számotokra is meghatározóak voltak. Éttermek, borok, borászok, rendezvények, borboltok, amiket szerettünk, amiket szeretünk. A kattintás után szubjektív memoár 2011-ről.

Kenszei, wété és szabózé Bussay doktornál. Az eposz második része következik: Szóval az utolsó előtti szürkebarát dugós volt, az utolsó meg nem szürkebarát, hanem tramini, méghozzá 1999-ből. Elsőre amatőr hibának tűnhet összekeverni ezt a két fajtát, de közel sem volt ennyire egyértelmű a képlet. Alaposan közrejátszik egy ennyi idős bornál a kor, aztán a helyi ízek is alaposan felülírják már a fajtát. Szabó Zoli volt az, akinél elindult a rugó, hogy itt bizony fel lett cserélve a sor, és pár perc múlva már mindegyikünk így gondolta, a gazdát is beleértve. A megjelenés már valószerűtlen, abszolút fiatalos, egészen halvány árnyalatok. Illatában elsőre a töppedt jegyek visznek mindent, nagyon gazdag, egészen széles az aromatika. Meglepően friss gyümölcsösség is van, aztán idővel még szélesebbre nyílik, jön egy kis gyógynövény, nagy adag méz, a legvégén pedig beütnek a fűszerek is. Lehengerlő.

A Pécsi borvidék két fiatal borásza mutatkozott be a Nappali Bárban. Szabó Zoltán Hosszúhetényből és Horváth Zoltán – Planina Borház Mohácsról, utóbbi a tamburazenekarát, a Sokadiját is elhozta magával a hangulat felfokozása érdekében. A kóstoló egyben egy kiállítás megnyitója is volt, januárig Tatai Tibor mohácsi grafikusművész (ő felel egyébként a Planina Borház címkéiért is) válogatott munkái lógnak a falakon. Ha az estről le is maradtunk, érdemes benézni, mert a képek a falakon vannak, a két Zoli borai meg fogyasztásra készek.

Négy év, tizenhat szám, majd' 150.000 példány. Számokban ennyi, ami a Pécsi Borozó volt. Eddig. Idén megújultunk print arculatban, napokon belül megújulunk webes arculatban is. És rövid pihenő után nekilátunk, már tervezgetjük s jövőre természetesen a tizenhetedik is megjelenik. Sokan kérdezték, állandó olvasóink, barátaink s ismeretlenek egyaránt, hogyan járulhatnak hozzá a Pécsi Borozóhoz. Most azt mondjuk, úgy, ha örökbe fogadnak egy lapszámot!

Idén sem maradnak el a Luca-napi varázslatok Pécsett. A Pécsi Kulturális Központ szervezésében a Dominikánus házban várják a borkedvelőket december 11-13. között, három izgalmas kóstolóra. Az idén is sor kerül az újborok mustrájára és Luca napján a legjobb újborok kóstolójával zárul a rendezvénysorozat, előtte azonban fókuszban Tolna megye: vasárnap Dúzsi Tamás, hétfőn a Danubiana Borászat mutatkozik be a pécsi boros publikumnak.

Megrendezték a hagyományos, immáron XIII. Országos Rozé Borversenyt Kunszentmiklóson. A Mikulás ezúttal az etyekieknek kedvezett, hiszen a csupa Miklósokból (és dr. Mikulás Józsefből) álló zsűri az Etyeki Kúria 2011-es Rozéját minősítette a legjobbnak. A 2011-es évjáratból egyébként 212 borminta volt 142 borászattól, a zsűri 33 aranyéremmel jutalmazta a legjobbakat. Az Etyekre kerülő nagydíjat Bács-Kiskun Megye Közgyűlése adományozta, ahogy a Bács Kiskun Megye legjobb rozéja címért járó díjat is, amelyet Koch Csaba Hajós-Bajai Kékfrankosa kapta.