A kilencvenes évek borfejlődésének nagy nyertese a cabernet sauvignon volt. A villányi borászok stílusteremtése ahhoz vezetett, hogy alig pár éven belül mindenki a cabernet sauvignont kereste, ha vörösbort szeretett volna inni. Ma mintha kicsit alábbhagyott volna a CS-divat, de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy tematikus összeállítást szenteljünk a fajtának. Merthogy készülnek bizony szép vörösborok a déli végeken ebből a fajtából, sok házasításnak ez az egyik alapja, de önállóan is nagy a bizonyítási vágy. Némi ismeretterjesztés előbb, majd a teszt eredményei a következő oldalakon.

Amikor leparkolunk a Gere Crocus Borhotel előtt, ragyogó napsütés fogad minket. Villány az utolsó szép őszi napon, gondolom és amíg fotós kollégám a csomagokat racionalizálja a raktérben, a napsütéshez napszemüveget is keresek. Egy kávé és irány a határ. Duplacsavarunkhoz két Év Borászát szemeltünk ki: Gere Attilát, aki az elsők között kapta meg a legjobb bortermelőknek járó díjat és azóta is a legjobbak között tisztelhetjük, valamint Marijan Knezevicet, aki a Belje Pincészettel tavaly jutott a csúcsra, amikor is az Év Pincészete és Év Borásza díjat is megkapták Horvátországban. Egy Baranya két arca, a vörösboros és a fehérboros, a magyar és a horvát. Egymástól légvonalban húsz kilométerre. Egy kis izgalom van bennünk induláskor, hogy találjuk meg a közös nyelvet.

Mikor már sokadszorra átgondoltam a lánykérés majdani menetét elejétől a végéig, egy (talán másoknak nem, de nekem) lényeges kérdés megválaszolatlan maradt: milyen borral készüljek a gyűrű mellé?

A szép vaskos palackos sor után még tettünk egy kis sétát a pincében, itt már csak 2011-es tételekkel ismerkedtünk. Nagy részük természetesen alakul még, ezért messzemenő következtetéseket nem vonnék le a kóstolásukból, de azért mindig izgalmas ilyen tételeket is kóstolni. Folytatjuk kenszei kolléga beszámolóját a távoli Csörnyeföldön tett borkulturális kalandozásairól, amelyben társaink is voltak kicsiny szerkesztőségünkből.

A hivatalos díjátadó gálaebédet megelőzően ünnepelték meg a szekszárdiak, hogy Vida Péter révén 2011-ben ismét borvidékükre költözött az Év Bortermelője cím. A rangos díj elnyerését a szekszárdi képviselők is tisztelettel ismerték el, hiszen ezentúl a szekszárdi Év Borászok a város díszpolgárai lesznek. Az ünnepi vacsorára kétszázan fértek be, de kétszer annyian szerettek volna jelen lenni: öröm látni, hogy a szekszárdiak büszkék boraikra, borászaikra, Vida Péterre.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Dining Guide az Év Étterme választást és gálát. Idén a budapesti Sofitel impozáns beltere adott otthont a rendezvénynek, amelyen kihirdették a TOP10 magyar éttermet, illetve Kelet-Közép Európa és Magyarország legjobbját is. A hangulatfokozást pécsi borok segítették elő, ugyanis a rendezvény kizárólagos „borszállítója” a Pécs-Mecseki Borút volt, akik a Pécsi borvidék színe-javát felvonultatták 15 boros kínálatukban. A legfontosabb információk a hajtás után.

Édeset enni majd mindenki szeret. Hiába a válság, a fitness- és fogyókúraipar vagy az egészséges életmódra törekvés hatásai, a sütemények népszerűsége nem csökken, azonban a cukrászat természetesen módon átalakul Európa szerte. Az évszázados hagyományokkal bíró magyar cukrászipar mai helyzetét tekintve az az általános vélekedés alakult ki, hogy elmaradott mind szakmai naprakészségét, mind alapanyag-használatát illetően. Ennek ellenkezőjét erősíti jó néhány, regionális szinten is a minőséget képviselő cukrász, írásunkban ezúttal a hölgyek köréből.

Nincs mellébeszélés: besűrűsödött a tér és idő, tántorgunk őszből a télbe és virágzó ködök mélyén már fogvacogva didereg a nyár, és a hajnalok ég-alján bíbor libabőr húzza szorosabbra a kabátot. Lehet pancsolni forralt borokkal, grogolni, ha úgy tetszik jobban, de választ a mindennapokra a tinta sűrű vörösborokban találunk. S ha már oly' sötét a kelyhünk, hogy mohón, szinte maradéktalanul elveszik benne a fény, akkor húst is úgy választunk, hogy a dolgok legvégén ne szorítsa zsigereink a komisz hiányérzet; naná, hogy vadat!

Nem véletlen, hogy a borvidékek 1959-es kialakításakor megfeledkeztek Bakócáról. A kis észak-baranyai zsákfaluban ugyan van szőlőhegy, a szőlőhegy tetején szőlő, de az a Majláth-család birtokának része volt. Az államosítások idején azonban a szőlő a családi kastéllyal és a közeli téglagyárral együtt kikerült a Majláthok tulajdonából. Nagyüzemi termelés nem alakult ki, a szőlőtermesztés elhalt, csak néhányan műveltek meg saját célra néhány sort, így a település lekerült a bortérképről. Egészen a közelmúltig, amikor is negyven év és némi huzavona után Házler Enikőnek és Pieter Leemans-nak sikerült kijárnia a település kataszteri felvételét.

Afféle vallástól független hagyomány ez, összejönni egy évkezdő mulatságra, előbb csak mi voltunk, felnőttek, majd születtek gyerekek, lassan már többen lesznek, mint a felnőttek, két szinten különül el a csapat, a borhűtőt még vállvetve védjük, de eljön a pillanat, amikor át kell engednünk a terepet. Na egyelőre még nem s így a 2012-es év első közösségi borozását szerb karácsony jeles alkalmából rendeztük meg, amelyen bontottunk pár olyan tételt is, amelyről érdemes megemlékezni.