A borszakkör második témája mi más is lehetett volna, mint a furmint. A februárt a vinoportos barátaink négy éve kezdték el furmintra átszervezni, ők hozták létre ezt a most már hagyománnyá vált esemény-burjánzást, azzal az apropóval, hogy felfigyeljünk a furmintra. A cél elérve, már figyelünk rá, de a java csak most jön, hogy elhelyezzük a fajtát a borvilágunkban. Hogy részévé váljon a borfogyasztásunknak. A borszakkörben tokaji vendéggel, nyolc különböző furminttal készültünk, hatvanan kóstoltunk, izgalmas volt, kétségtelen.

Kenszei, wété és szabózé Bussay doktornál. Az eposz második része következik: Szóval az utolsó előtti szürkebarát dugós volt, az utolsó meg nem szürkebarát, hanem tramini, méghozzá 1999-ből. Elsőre amatőr hibának tűnhet összekeverni ezt a két fajtát, de közel sem volt ennyire egyértelmű a képlet. Alaposan közrejátszik egy ennyi idős bornál a kor, aztán a helyi ízek is alaposan felülírják már a fajtát. Szabó Zoli volt az, akinél elindult a rugó, hogy itt bizony fel lett cserélve a sor, és pár perc múlva már mindegyikünk így gondolta, a gazdát is beleértve. A megjelenés már valószerűtlen, abszolút fiatalos, egészen halvány árnyalatok. Illatában elsőre a töppedt jegyek visznek mindent, nagyon gazdag, egészen széles az aromatika. Meglepően friss gyümölcsösség is van, aztán idővel még szélesebbre nyílik, jön egy kis gyógynövény, nagy adag méz, a legvégén pedig beütnek a fűszerek is. Lehengerlő.