Kérem Várjon!
Cikkek
Szende 60
Villány együtt ünnepel
Győrffy Zoltán
2023 June 27.

Születésnapra kaptunk meghívást, a köszöntés és a torta közé 25 év borterméséből is ígértek válogatást, már csak ez is elég izgalmat ígért az estére, no meg a Szende Pince az őszülésünk előtti időkből sztenderd és megbízható állomása a pincesori borozgatásainknak, így aztán a villányi borászokkal és a borász barátaival együtt köszönthettünk fel az ünnepeltet.

A villányi pincesoron gyülekeznek a borkedvelők és a borászok. Az épp arra járók – és szerencsére van belőlük bőven még ezen a kora nyáreleji estén is – csak nézik, mi történhet itt, ahol Günzer Tamás és Tiffán Ede, Horst Hummel és Kovács „Agancsos” Zoltán vagy éppen Szemes József és Keller György (csak néhány nevet kiemelve a sok borász közül) koccintanak egy jégbehűtött pezsgővel.

Arról már néhány éve írtunk, a pincesori vendéglátás úttörőiként jelentek meg itt Szende Gáborék 1995-ben, e sorok szerzője még egyetemistakánt kóstolt itt borokat először, azóta nagyot változott a világ, a vendéglátásért ma Karina lánya, a borokért pedig a pincében ifjabb Gábor fia felel – az idősebb Gábor meg betöltötte a hatvanat.

A kerek jubileumra nem csak a villányi borász kollégák, de a család, barátok és törzsvendégek is érkeztek a pincébe, ami az elmúlt közel három évtized alatt kibővül, megszépült.

- Jó azt látni, hogy a gyerekek ezt így át tudták venni, hogy van folytatása annak, amit mi évtizedekkel korábban elkezdtünk – meséli Szende Gábor, miközben egy percre elszabadul az őt köszöntők gyűrűjéből. – Én nem is szerettem volna ilyen nagy szülinapot, de a család megszervezte nélkülem is, azért meg külön hálás vagyok, hogy ennyien eljöttek és velünk együtt ünnepelnek. Ez a hat évtized nem csak rólam szól, hanem jelentős részben a pincéról is, amit ez idő alatt felépítettünk.

Az este első részében egy régi adósságot törlesztettek, hiszen Szent Orbán napján most megtörténhetett a pince védőszentjét ábrázoló szobor felszentelése, amire jobb alkalmat keresve sem lehetett volna találni.

Darnai Ágoston, villányi plébános szentelte fel a pince mélyén, a családi trezorban található szobrot. A védőszent adja a csúcsbor, a St. Urbanus cuvée nevét is, amivel a pincében koccintottunk. Ez a bor egyébként 2013 óta készül, ekkor vette át ifjabb Gábor a borkészítést édesapjától – az idősebb Gábor tiszteletére kapta a nevét is a bor, hiszen Orbán napján született.

Koccintásokban nem volt hiány, a vacsora előtt azért elsősorban a könnyebb vonal, az idei Pannon Borrégió TOP25-ös irsai olivér, no és természetesen a rozé meg a portugieser került a poharakba, a vacsora mellé már a nagyobb vörösekből is pukkant a dugó, míg a vacsorát követte a mondhatni életmű-kóstoló.

A Szende Cuvée a kilencvenes évek vége óta a pincészet egyik zászlós bora, az 1999-es évjáratot kóstolhattuk meg először, felerészt cabernet sauvignon, 30% cabernet franc és 20% merlot alkotta ekkor és kisebb változtatásokkal a mai napig hasonló a recept. Ahogy az is, hogy 2 évet tölt újfahordóban, majd 2 évet palackban, mielőtt a fogyasztók poharába kerülhet.

Ebben a huszonnégy éves borban még bőven van élet, jó savak, szép érett, kissé lekváros gyümölcsösség, tercier jegyek dominálnak persze, ahogy nyílik, úgy erősödik a dohányos, pipás jelleg. 2000-ből egy érett, krémes, mély bort kapunk, amiben a kakaós piskótát és az aszalt erdei gyümölcsöket fedeztük fel. Jól mutatja az évjáratok közti különbséget a 2002-es, ami frissebb gyümölcsöt hoz, élénkebb savakat. 2003 a nagy villányiakat kedvelők bora, szép gyümölcs, érettség, krémes, puncsos korty, vaníliás karika, meggyes-áfonyás keksz. A sort a 2007-es zárja, amiben jó a lendület, még étcsokisabb, bogyós gyümölcsösebb, mint a korábbiak.

A borok mellé persze számtalan sztori is érkezett, a borászok asztalánál határozottan vidám volt a hangulat, mire a tortához értünk. Ezekért persze majd el kell jönni valamelyik hangulatos villányi pincébe, mert szárazon leírva nem az igazi.

Szárazon persze az ünnepelt tiszteletére készített borról sem könnyű beszélni. 2019 karácsonyán ugyanis ifj. Szende Gábor lecsábította az édesapját a pincébe, hogy közösen kóstolják meg a 2018-as évjárat rejtett kincseit. Az idő lassan elszállt, miközben beszélgetésük elmélyült és egy ötlet született. A régi időkben még az idősebb Gábor készítette a borokat és a fiatalabb segített bele a válogatásba. Most azonban az ifjabb Gábor ajánlotta fel az édesapjának, hogy válasszon ki három hordót és ezekből született meg a "Szende60". Ez a házasítás 500 liter cabernet sauvignon, 300 liter merlot és 225 liter cabernet franc összhangját tükrözi, méltó módon ünnepelhettük vele az elmúlt hatvan évet.