Dani már a felvezetőben egyértelművé tette, hogy a kadarka az egyik szívügye. Büszkén mesélt arról, hogy a nála fellelhető, valóban gondosan összeállított kadarkaválaszték igen sok külföldi látogatót is lenyűgözött. Elmondta azt is, hogy már tavaly megfogalmazódott benne a szándék március 15. és a kadarka közös megünneplésére, mely idén ehhez a kóstolóhoz vezetett. Ám itt nincs megállás, Dani szeretne hagyományt teremteni ezzel, akár országos szinten. Rávenné a kadarkás borvidékek termelőit, hogy ezen a jeles napon nyissák meg pincéiket a látogatók előtt, büszkélkedjenek el kadarkáikkal. A kezdeményezés ígéretes és támogatandó, kíváncsian várjuk a fejleményeket.

De térjünk rá a kóstolóra, a felvonultatott kadarkákra. A két „belövő bor” (Orsolya Pince #3 ’17 és Takler ’17) után belevágtunk a közepébe. Kézdy Dani két borászt hívott az eseményre, akik 3-3 borukat mutatták be nekünk. A hajósi pincefaluból érkező Sziegl Balázs kezdte a sort, elsőként a Herreberg-dűlőből származó 2017-es bor került a poharakba. A szőlő egy 2010-es telepítésű ültetvényről származott, most első ízben készítettek bort a termésből. A következő két borhoz a Kolostor-dombról érkezett a szőlő, a 2017-es és 2016-os évjáratot hasonlíthattuk össze.

Ezt követően ifjabbik Vida Péter állt elénk, hogy meséljen a családi birtokról és a kadarka szerepéről. A 2016-os, Bonsai névre átkeresztelt öregtőkék kadarkája már az új címkével ellátott palackból került elő. Az öreg tőke itt nagyon is szó szerint értendő, hiszen az alapanyag egy 1920-as (!) telepítésű ültetvényről származik. Emellett egy 2015-ös és egy 2013-as bort is kóstolhattunk, és mindkettő méltónak bizonyult mind a borvidék, mind a borászat hírnevéhez. Apró érdekesség, hogy az utóbbi néhány évben a La Vida merlot-ba is bekerült 3% kadarka, izgalmas fűszerekkel gazdagítva a pince csúcsborát.

Összességében mind a hat bor remekül mutatta a kadarka fajta szépségét és egyediségét: fűszeresek, gyümölcsösek és elegánsak voltak egyszerre. Persze tudjuk, a látszat csal, és egy ilyen könnyed bor létrehozása hosszú és igencsak nehéz munka eredménye, hiszen a kadarka finoman szólva is macerás fajta. Fel is merült, hogy a borászok nem feltétlenül a szabadság boraként aposztrofálnák. Ha már, akkor inkább a rabszolgaság jut eszükbe erről a fajtáról – egyetértve abban, hogy egy igazán szép kadarka azért megéri a fáradozást.

A rendezvény második felvonásában tíz kadarkát – valamint Kézdy Dani leleményességének köszönhetően kakukktojásként egy kékfrankost – kóstoltunk vakon Szentesitől Heimannig, Bott Frigyestől St. Andreáig. Az egyik legfontosabb tanulsága talán az volt ennek a sornak, hogy – amint azt Vida Peti is megjegyezte – ez a fajta igenis alkalmas lehet hosszabb palackos érlelésre, nem feltétlenül kell egy-két éven belül elfogyasztani. Ezt a tendenciát számomra az is alátámasztotta, hogy a tíz bor közül kettőt egy évvel fiatalabbnak, míg egyet két évjárattal ifjabbnak tippeltem, mint amivel a palackok leleplezésénél szembesültem. Jól látszott, hogy egyes termelők felvállalják a kadarka könnyed, gyümölcsös, szinte silleres stílusát, míg mások jobban szeretnék közelíteni az „igazi vörös” felé, esetenként a megengedett mértéken belül más kékszőlő borának házasításával.

A kóstoló kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy többé-kevésbé átfogó képet kapjunk a hazai kadarkahelyzetről, és a borok mindenképpen bizakodásra adnak okot. Érdemes foglalkozni ezzel a fajtával, mert különleges színfolttal gazdagíthatja a hazai vörösborok palettáját.