Kérem Várjon!
Cikkek
A szabadság borai a Kálvária Pincében

A forradalom kitörésének évfordulóját sokféle módon ünnepelhetjük meg méltóképpen – például 19 válogatott kadarka végigkóstolásával. Ehhez nekünk, budapestieknek még csak messzire sem kellett elzarándokolni, szinte házhoz jöttek a borok. Pontosabban pincéhez, hiszen a kóstolóra a budakalászi Kálvária Pincében, Kézdy Dániel szentélyében került sor.

Bertalan György
2019. március 19. 12:12:39
Hírek

Ne a megszokott külsővel keresse a jövőben a szekszárdi Vida Pincészet borait. A címkék teljes átalakuláson estek át: a család neve helyett a borokról és a borvidékről mesélő grafikák kerültek a középpontba.

Csepe Erika
2019. január 17. 13:33:51
Cikkek
Szekszárdi Bikavér-borszeminárium a Pécsiközgázon

Az eddigi borszemináriumok egyik legszórakoztatóbb, ugyanakkor leginformatívabb előadását produkálta nekünk múlt szerdán a két Heimann Zoltán. Apja és fia közel félszáz vetített képpel, diagrammal, táblázattal mutatták be Szekszárdot, a bikavért, a szekszárdi bor jelenét és jövőjét, a Heimann Családi Birtokot. Külön köszönet illeti Vida Pétert, akinek részvétele és rövid, ám tartalmas felszólalása még hitelesebbé tette ezt az estét.

zoranka
2014. március 27. 6ó
Első Előző
1 2 3 4 5
Összesen 14 db találat. 1/5 oldal.