Kérem Várjon!
Cikkek
Erdélyi utakon 7-8. nap
Ercsey Dániel
2023 June 23.

Ez a két nap a feljegyzéseimben logikai egységet alkot, hiszen a bukovinai festett kolostorokról szól, amiről elöljáróban csak annyit (hátha valaki csak a lead-et olvassa el), hogy egyszer az életben mindenképpen látni kell őket!

Fotók: Ercsey Dániel

Besztercéről barátok közt is három óra a voroneti kolostor, busszal legyen inkább négy, de ha egy mics is befigyel a hágón, gyorsan öt lesz belőle. A Radnai-havasok csúcsrégióját idén június elején még hófoltok borítják, ami az elmúlt évtizedben nem feltétlenül volt jellemző és a hágón sincsen több 15 foknál, habár hét ágra süt a nap.

Az UNESCO Világörökségi listára felkerült hét észak-moldvai kolostorból hármat látogatok meg, az első a Gura Humorului városa mellett fekvő voroneți. Tömegre számítok és nem is csalódom, bár már egy nappal elmúlt az ortodox pünkösd. A parkolótól felsétálva bódésor szegélyezi az utunkat, a fél kilométeren legalább száz bóvliárus próbál meggyőzni, hogy vegyek román zászlót, drakulás hűtőmágnest, fakardot, világító fröccsöntött lézerkardot, sajtot, pásztorok subáját, micset, sört, pálinkát, térképet és útikönyvet. Végül az utolsó jár sikerrel, aki a belépőt kínálja 10 lejért.

A tömegen túl az első benyomás minimum lélegzetelállító. Ez tényleg olyan mint a fotókon! Egy templom, aminek a fala tele van pingálva, kék alapon (ez a művészettörténészek által említett híres voroneți kék!) számtalan színes-szagos szent és angyal, a teljes biblia, ó- és újszövetség, de teljesen profán dolgok is sorakoznak a falon a XVI. századból, merthogy a festéssel 1547-ben készültek el az ismeretlen mesterek.

A teljes nyugati falszakaszon található a kolostor leghíresebb freskója, az utolsó ítélet (a nyitó fotón látható mögöttem) ahol egyrészt érdekes látni a kor apokaliptikus vízióit az ördögökkel és egyéb földöntúli lényekkel, másfelől a csoportokba rendeződött embereket, akik vallásuktól függően kerülnek a mennybe vagy éppen a pokolba. Úgy tűnik a rendszeres török betörések idején nem volt kérdés, hogy a turbános törökök hova kerülnek…

Innen már csak húsz perc a Gura Humorului központjában található szállásunk, ahol egy gyors vacsora után be is szédülök az ágyba. Reggel korán ébresztő, mert hosszú út vár ránk. Elsőként a sucevițai kolostort látogatjuk meg, ami innen másfél órányira található, legalábbis busszal. A kolostort a székely származású Csomortány Erzsébet férje, a moldvai fejedelem Ieremia Movilă építtette az 1500-as évek végén, ekkor készült el a homlokzati és a belső festés is. Az alapító síremléke is itt található, a felesége őt jóval túlélve végül Isztambulban halt meg.

Számomra kimagasló értékkel bír az északi fal „paradicsomi létra“ ábrázolása, ahol az erényes élet küzdelmeit kívánta ábrázolni Sofronie mester. A létrán felfelé haladókat jobbról angyalok buzdítják, miközben balfelől az ördögök kaján mosollyal vagy éppen vicsorogva húzzák le a mélybe azokat, akik elbuktak. Alant a pokol démoni kavargása bontakozik ki, míg a létra tetején Szent Péter fogadja az odáig eljutókat.

Utunk harmadik bukovinai állomása, a moldovițai Angyali üdvözlet templomot is magában foglaló erődszerű kolostoregyüttes innen csak fél órára található. Úgy tűnik a mai nap szerencsésebb mint a többi, egyik kolostorban sincs tömeg, csak néhány másnapos francia turista lézeng az udvarokban. A moldovițai templom építése és kifestése Petru Rares moldvai fejedelem idején készült el az 1530-as években. 

A ma már apácák által lakott és működtetett kolostor csendes és rendkívül hangulatos, a templom külső freskói közül kiemelkedően érdekes az ókor nevezetes tudósainak az ábrázolása (Platón, Püthagorasz, Szókratész, Arisztotelész) de a legnagyobb dobás mindenképpen a bejárat mellett a jobb oldalon található Konstantinápoly ostroma.

Innen már csak pár órányi utazás volt hátra, hogy egy másik hágón át visszajussunk Erdély földjére, a mesék földjére, Máramarosba, ahol újra csak arra volt erőm, hogy a főútra néző szállodai szobámban, immár vacsora nélkül beájuljak az ágyba.

Az erdélyi útinapló sorozat további részeit itt találjátok meg: 1.nap2.nap3.nap4.nap5.nap6.nap7-8.nap9.nap10. nap