Kérem Várjon!
Cikkek
Dragasani
Románia borvidékein
Ercsey Dániel
2019 október 20.

Olyan egyszerű azt mondani, hogy a körülöttünk élő népek semmit nem tudnak rólunk és évszázadok óta a vesztünkre törnek. Bezzeg mi tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy ők kik, nem igaz? Pontosan tudjuk, hogy semmi joguk itt lenni, menjenek csak vissza a hegyeken túlra, a többit pedig bízzák ránk. Én valami mást javaslok, amivel talán nem leszek közönségkedvenc, de ha megfogadják a tanácsomat, nem fogják megbánni!

Minden évben magyarok tízezrei indulnak útra hosszabb-rövidebb erdélyi kirándulást tenni és ez így van rendjén. A többség Székelyföldre tart, egyesek vallási meggyőződésből Csíksomlyóra, mások a Hargita romantikáját keresik, esetleg az ezer éves határ egy nemezetiszínű szalaggal átkötött darabját. A szerencsésebbek megállnak három órára Kolozsváron vagy Tordán. Mégis, a többségnek ezek után is csak a pálinka, a méz, a fenyőerdők és a medvék jelentik Erdélyt.

A témában számtalan igen jó útikönyv (köztük a régi Panoráma) született már, így aki tájékozódni akar, annak adott a lehetőség, még Erdély déli főútja, a Királyföld kapcsán is. De mi a helyzet, ha valaki át kívánja lépni a Rubicont, vagyis a Kárpátok valamely pontján délnek fordulna, hogy az egykori Havasalföld látnivalóit keresse fel? Erre az eshetőségre sem a magyar útikönyvírók, sem a magyar borszakírók nem készültek még fel. A szemünkben az ezer éves határ még mindig ott áll a hegyek gerincén és figyelmeztetően int, hogy nem ajánlatos átlépni.

Szászföld határán

Miután a célom az, hogy a feltörekvő Dragasani borvidékre invitáljam az olvasót, azt javaslom, hogy képzeletbeli túránkat kezdjük Nagyszebenben. A város nem csupán arról nevezetes, hogy itt született Románia jelenlegi köztársasági elnöke, műemlék épületei, gótikus katedrálisa, múzeumai mind hosszabb itt tartózkodásra csábítanak.

A Brukenthal Múzeum kapcsán a csodás anatóliai szőnyegek, a hatalmas könyvtár és a lenyűgöző flamand, németalföldi és olasz reneszánsz festménygyűjtemény mellett feltétlenül meg kell említeni a Nagyszebentől délkeletre fekvő Felek települést, ahol a Brukenthal család szintén kastélyt építtetett. Eredetileg itt volt a festménygyűjtemény, de az Olt folyó partján fekvő, 20 hektáros, lépcsőzetes elrendezésű park ma is megtekintésre érdemes. Ez Erdély egyetlen eredeti állapotában megőrzött barokk parkja, melyet a XVIII. század végén az erdélyi Édenként emlegettek, köszönhetően narancsligetének, melyben mandula, datolya, füge, szerecsendió és ananász is zöldellt.

Még a környéken maradva, Nagydisznódra az evangélikus erődtemplom miatt érdemes ellátogatni, de a divat kedvelői számára fontos adalék lehet, hogy itt készülnek a Louis Vuitton cipők, míg a közeli Resinár az erdélyi románság egyik első központjaként szerzett hírnevet. Utóbbi csodás fekvése okán is kötelező látnivaló, de itt merítkezhetünk meg először abban a kultúrkörben is, ami a hegyeket átszelve vár ránk.

Nézzük meg Octavian Goga román költő és politikus szülőházát, aki Ady Endre barátja és tisztelője volt és akinek verseit Wass Albert fordította magyarra, valamint Emil Cioran filozófus szülőházát is, akinek Paul Celan és Samuel Beckett voltak párizsi évei alatt a legjobb barátai. Itt volt 1783-tól 1811-ig az erdélyi ortodox püspök (aki egyébként egy budai szerb volt) székhelye, melynek épülete ma is áll, akárcsak a Szent Piroska ortodox templom, melyet eredetileg a görögkatolikusok építettek. A fentiek megtekintése után, ha már kellően felkészültnek érezzük magunkat, induljunk el délnek, a Vöröstoronyi-szoros felé és azon át Havaselvére.

Kolostorok és birkapásztorok nyomában

Az Olt-folyó szűkülete száz és száz kilométeren keresztül az egyetlen természetes átjáró Erdély és Havasalföld között, így nem csoda, hogy csaták sokasága zajlott errefelé. Az erdélyi román pásztorok, főként a már említett resinári románok itt hajtották át legelőváltáskor a gyakran félmilliósra duzzadt juhnyájaikat.

Ugyanezen az úton haladhatott délnek még Károly Róbert királyunk idején I. Basarab a későbbi havasalföldi fejedelem, aki minden bizonnyal az erdélyi kunok katolikus (csak a fia tér majd át a bizánci rítusú kereszténységre) vezetőjeként egyesítette a Kárpátoktól délre található vajdákat. Az már önmagában is érdekes, hogy ezek a korai vajdaságok hogyan jöttek létre!

Az utolsó Árpád-házi királyunk, III. András idején megvonták a nemesi címet a nem római katolikus alattvalóktól, így a történetírók szerint ortodox hívők tömegei hagyták el Erdélyt déli irányba. Őket, vagy az ő közvetlen leszármazottaikat győzte meg, vagy győzte le Basarab, hogy végül felvegye a Havasalföld fejedelme címet és elkezdje hintapolitikáját, melyben hol a bolgár cárt, hol a magyar királyt támogatta, hol a szerbekkel szemben, hol a magyarokkal szemben, miközben felváltva volt hűbérese (ő és leszármazottai) a magyar vagy a lengyel királynak.

Kiérve a hegyek szorításából, Ramnicu Valcea városa után térjünk jobbra és hagyjuk magunk mögött egy kis időre az Olt folyót. A 67-es számmal jelölt főút ezúttal nem Kaposvárra visz, de viszonylag rövid időn és távolságon belül több fontos vagy érdekes látnivalót is kínál.

Elsőként Ocnele Mari sóbányáját, ami ugyan elmarad a tordai bánya látványvilágától, de aki először lát ilyet, arra nagy hatással lehet. Baile Govora kedves kis fürdőváros a hegyek ölelésében, Costesti mellett pedig a rejtélyes trovant köveket érdemes felkeresni, melyek növekednek és változtatják a helyüket. Innen néhol murvás hegyi utakon juthatunk fel az Arnóta kolostorhoz, melyet Basarab Máté emeltetett saját és édesapja nyughelyéül.

A közeli bitritai és horezui kolostorok szintén megtekintésre érdemesek, utóbbi a Brancoveanu építészeti stílus kiemelkedő alkotása. Horezutól pedig már csak három kilométer délnek Maldaresti, ahol a román építészet másik gyöngyszeme, a  Greceanu torony, valamint a Maldarescu kúria találhatóak.

Vörös vidéken, Tokajt emlegetve

A hegyeket egyre szelídülő dombvidék váltja fel, ahogy dél felé haladunk Olténiában a 65C jelzésű főúton. Ha nem tévesztjül el a 67B út leágazását bal kéz felől Oveselu felé, akkor érdemes megpihenni a Forest Retreat&Spa komplexumban, hogy feltöltődve folytassuk utunkat immár keletnek. Az erdős dombokat elhagyva újra az Olt völgyébe ereszkedünk le, de itt már egyre több felé kíséri szőlő az utunkat.

Megérkezünk a Dragasani borvidékre. A névadó település nem rejt túl sok látnivalót, ellenben a környező dombhátakon a modern román borkészítés legnevesebb birtokai kémlelik az Olt irányába lefutó szőlősorokat és a távolba vesző Duna menti síkságot.

A gazdag román bojároknak és nemesi családoknak már egészen korán szőlőskertjei voltak errefelé. Talán a római kor maradványa a borvidék, de az biztos, hogy a Selyem Zsuzsa által is említett Stirbey hercegnek (Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik) kiterjedt birtokai voltak errefelé.

Ezt igényelték vissza a leszármazottak és alapították újra a fénykorában a bordeaux-i borokkal vetélkedő vörösborokat termő Stirbey borászatot. A birtok igazgatója és borásza Oliver Bauer, sokak szerint egész Románia legtehetségesebb szakembere, a Stirbey borok mellett saját néven is forgalomba hoz borokat. Szintén itt található a volt igazságügyminiszter, Valeriu Stoica birtoka, az Avincis borászat, ahol a fiatal Ghislain Moritz francia szőlész-borász 2018-ban adta át a stafétabotot egy román kollégának.

Ezek a birtokok mind az ország legjobb borait készítik, többek között a vidék saját fajtájának, a Negru de Dragasani-nak köszönhetően.

Az Avincis-nél csodás szálláslehetőség is várja a borturistákat, de a Stirbey és Bauer birtokok között megbúvó Domeniul Dragasi is kínál szállást a borai mellé. Tapasztalatom szerint három nap elegendő a borászatok felkeresésére és az őshonos szőlőfajták megismerésére, de talán még arra is, hogy a szerencsésebbek elbeszélgessenek a Stirbey leszármazott Ileana bárónő férjével, a tiroli származású Jakob Kripp báróval, akinek a testvére alapította a bodrogkeresztúri Füleky borászatot és alkalmazta ott a család bébiszitteréből főborásszá előlépett Bott Juditot. Kedves Juci, ezúton is üzenem, hogy egy pohár Negru de Dragasani mellől Herr Kripp baráti üdvözletét küldi Olténiából.


A cikk megjelent a Pécsi Borozó 2018/1. számában.

Legolvasottabb
Legfrissebb