Kérem Várjon!
Cikkek
Biciklivel a Fertő-tó osztrák oldalán 3.
Ercsey Dániel
2023 September 06.

Rövid, három részes sorozatunkban a Neusiedlersee körül futó kerékpárúton kalandozunk, némi borral és kompozással megfűszerezve. A harmadik napon csak visszafelé jövünk komppal, de előtte még megállunk Leo Hillingernél bort kóstolni.

Jois után az út legszebb szakasza következett (fotó: Ercsey Dániel)

A korai indulást megakadályozta a reggeltől már szakadó eső, ami csak 10 után állt el, így fél 11 lett, mire fel tudtunk ülni a biciklire, cserébe az első két órában egyáltalán nem sütött a nap és kellemes 25 fok volt, mondhatni ideális biciklis idő, nem olvadt le rólunk a sisak és nem ittuk ki a kulacsunkat negyedóránként.

Fotók: Ercsey Dániel

A Podersdorf és Neusiedl közötti szakasz fele murvás, apró kavicsos, de nagyon jól járható, egy kis kilátóval megfűszerezve. Ilyen időben gyorsan elértük a nezsideri kikötő bekötőútját, ahol a tó körül már megszokott biciklis pihenőben lehet sört, kávét és fröccsöt inni.

Innen pedig már csak egy ugrás Jois falu, előtte egy kisebb emelkedővel (az egyetlennel, ha ebből az irányból érkezünk), de ha borászatot is akarunk látogatni, és miért ne akarnánk, akkor lesz még ebből több is!

Fotó: Ercsey Dániel

Leo Hillingert, a Leithaberg DAC fiatal sztárborászát a Jois fölé magasodó szőlőhegyen találjuk, hipermodern borászata már messziről látszik, de azért előtte komolyabb kaptatóra kell készülni, fel a főtéren jobbra, végig a pincesoron és ki a szőlőkön át a borászatig. Szerencsére a hely állandó nyitjatartással üzemel, a személyzet vérprofi, szemrebbenés nélkül kinyitnak bármit a szortimentből és - legalábbis az én esetemben - nem kellett fizetni a kóstolóért, igaz, vásároltam borokat a végén. (Mire nem jó a biciklis táska a csomagtartón!)

Welschriesling 2021

Halvány citrom szín zöldes reflexekkel. Illatában pici kréta, érett alma és más fehér húsú gyümölcsök, de egy a fáradtságra utaló kukoricás jegy is felbukkan. Kóstolva kerek savak, közepes test, a lecsengés is közepes. 84/100 pont

Welschriesling 2022

Halvány citrom szín. Illatában zöldalma és sós citrom. Kóstolva könnyed, ropogós és lendületes, az ízben az illat ismétlődik. A lecsengése kifejezetten sós, citromos. 86/100 pont

Fotók: Ercsey Dániel

Zweigelt 2021

Közepes rubin szín. Az illatban tiszta és kirobbanó gyümölcsösség, meggy és cseresznye, némi rebarbara. A test közepesnél kisebb, lendületes savakkal és az ízben is kirobbanó gyümölcsösséggel. Nagyon jól iható, szerethető tétel, közepesnél hosszabb lecsengéssel. 87/100 pont

Blaufrankisch 2021

Közepes rubin szín. Visszafogott illatában cseresznye, bors és pici grafit. Kóstolva közepes test, feszes szerkezet, lendületes savak, érezhető, de nem szárító tanninok. Elegáns szerkezet, de még fiatal, érdemes időt hagyni neki. 88/100 pont

Blaufrankisch Leithaberg DAC 2019

Közepes rubin szín. Illatában bors, fahéj, pici puncs, meggylekvár és szilva. A test közepes, feszes szerkezettel és lendületes savakkal. A gyümölcsösség és a fás jegyek szépen harmóniában vannak, az egész bornak nagyon jó az egyensúlya. 90/100 pont

Blaufrankisch Leithaberg DAC Ried Umriss 2019

Közepes rubin szín. Koncentrált illatában főleg bors, meggy és meggymag. Szájban tömör de nem nehézkes, feszes szerkezettel, jó savakkal, elegáns tanninokkal és hosszan kitartó meggyes gyümölcsösséggel. Elegáns, hosszú lecsengéssel. Bármikor innám! 93/100 pont

Fotók: Ercsey Dániel

Hill Side Red 2019

Közepes rubin szín, gránát reflexekkel. Illatában felbukkan a syrah fűszeressége, pici animalitás, szilva és meggy. Közepesnél nagyobb test, feszes tanninok, a szép gyümölcsösség mellett pici kókusz. Komplex, jó savú, jól iható vörösbor. 89/100 pont

Hill 1 2016

Mély rubin szín. Illatában szeder, szilva és grafit, mély és koncentrált. Nagy test, széles korty de feszesen tartják a tanninok és még a savak is lendületesek maradnak. Az ízben szilva és vanília, szantál és meggy, kókusz és bors, fahéj és szegfűszeg. (Érződik a 24 hónapos újfában tartás.) Nagy és koncentrált bor, hosszú lecsengéssel. 92/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Hillingertől nehéz szívvel, de tovább kellett állnunk, de gyorsan jobb kedvre derültünk, mert Joistól Windenig az egész osztrák oldal legszebb szakasza következett, jobbra a hegyre felfutó szőlők és a hegytetőn az erdő, balra a vasút és utána a nádas, ahogy ráterül a tóra, illetve bizonyos helyeken előtte még a virágos rét.

A Bacchus pince (fotók: Ercsey Dániel)

A nap is kisütött, úgyhogy Windenben örömmel álltunk meg a falu elején, a pincesoron a Bacchusról elnevezett gasztropincében, hogy egy tökéletes sonkás-tormás-sajtos szendviccsel és mustfröccsel hangoljunk az utolsó szakaszra, ami már a második napról ismerős volt.

A már jól ismert podensdorfi világítótorony (fotó: Ercsey Dániel)

Pár kilométer, és a nádasban felbukkan Breitenbrunn kikötője, ahonnan négykor indul vissza a hajó Podensdorfba.