Amikor leparkolunk a Gere Crocus Borhotel előtt, ragyogó napsütés fogad minket. Villány az utolsó szép őszi napon, gondolom és amíg fotós kollégám a csomagokat racionalizálja a raktérben, a napsütéshez napszemüveget is keresek. Egy kávé és irány a határ. Duplacsavarunkhoz két Év Borászát szemeltünk ki: Gere Attilát, aki az elsők között kapta meg a legjobb bortermelőknek járó díjat és azóta is a legjobbak között tisztelhetjük, valamint Marijan Knezevicet, aki a Belje Pincészettel tavaly jutott a csúcsra, amikor is az Év Pincészete és Év Borásza díjat is megkapták Horvátországban. Egy Baranya két arca, a vörösboros és a fehérboros, a magyar és a horvát. Egymástól légvonalban húsz kilométerre. Egy kis izgalom van bennünk induláskor, hogy találjuk meg a közös nyelvet.

Vannak helyek, ahol elsőre otthon érezzük magunkat. Ilyen Németh János iván-völgyi pincéje, ahol minden alkalommal érezzük, hogy változik, épül-szépül, de mindenkor nyugalmat áraszt, van a helynek s van a házigazdáknak is varázsa. Ahogy Kiss Gábor is egy olyan borász, akit nem lehet nem kedvelni. Néha kicsit esetlennek tűnik, aki azonban villányi pincéjében is remek vörösborokat készít, sőt a Matias Pincészetben azt is megmutatta, a fehérborok világa sem idegen tőle. Egy augusztusi délutánon Villány Szekszárdra látogatott.

Faluhely folyamatosan változik. Kéthavonta biztosan járunk a Bodri Szőlőbirtok és Pincészet faluhelyi pincéjénél, és mindig tapasztalunk valami újat. Nemrég mintha még csak éppen széthordták volna a fél domboldalt, most meg már tervezik a pünkösdi nyitást. Ezúttal azonban nem egyedül érkezünk, vendéget is hozunk. Andreas Ebner szinte folyamatosan úton van, nehéz vele időpontot egyeztetni, de nem lehetetlen. Néhány órára elcsábítottuk Szekszárdra, hogy Bodri Istvánnal ültessük le egy asztal mellé, némi beszélgetésre, no meg pár palack bort is bontottunk.