Minden bizonnyal csak egyik első tematikus próbálkozásunk volt nemrég (bár volt már borklubokban és borszakkörben máskor is) a cabernet franc fajta szélesebb körben fellelhető példányait poharunkba csábítani. De nem az utolsó, mert volt értelme. És még sok felfedezés vár ránk, de addig is, íme 13 franc Villányon túl (és innen).

A karácsonyi esték idén vörösbormentesen teltek. Fehéret, pezsgőt, aszút bontottunk, odakinn 15 fok is volt talán, vasárnapig kellett várnom, hogy előbújjon belőlem a kíváncsiság: a pincében talált kékfrankos vajon milyen is lehet? Élmény, röviden.

Amikor egyetemisták voltunk, a kilencvenes években, minden folyó vöröset villányi kékoportónak hívtak az általunk látogatott vendéglátó-ipari egységekben. Néha iható is volt, de a mainstream minősége levitte a bizalmi indexet a mélybe. Aztán felfedeztük Villányt és azt is, hogy ott még jó az oportó, amiből aztán uniós ráhatással portugieser lett. Meg is kedveltük a jó kékoportót. Ez a fajta a hagyományunk, a múltunk része és a jövőnk is lehet.