Tehát Libourne-Saint Emilion, július 17-én szombaton, egy közel 31 km-es egyenkénti időfutam, népszerű angol rövidítésével ITT (de nem Nokia…). Nem egyedi ez az eset, hogy a kétségtelen leghíresebb borvidék egy részén jókat tekernek, legutóbb Bordeaux és Pauillac között haladtak a bordói szőlőkben, 2010-ben, szintén egyenkéntin. Pomerol, Néac, Le Rival, Montagne és Corbin lesznek az érintett települések, mielőtt a világ egyik leghíresebb vörösboros kisvárosába begurulnak. A startállomás, ahol Roger de Leybourne anglo-normann lovag alapított erődítést, hamar a környék borkereskedésének a központja lett. Évszázadokkal későbbi bájos kiegészítése mindennek, hogy Libourne postahivatala 1967. óta eljátssza a francia Nagykarácsony szerepét: ide érkeznek a télapónak szóló levelek, hogy aztán innen adják fel őket a… valahová.

Nemrég egy verőfényes pénteki napon Balatonszőlős irányából Tótvázsony felé bicikliztem, amikor megláttam egy táblát, hogy „Kern Pezsgőterasz” -> balra! Több sem kellett, lekanyarodtam remélve, hátha épp nyitva vannak. Szerencsém volt, mert a pincéhez érve Réka, Péter és Artúr mosolyogva üdvözöltek és beinvitáltak, hogy ha van kedvem, segíthetek nekik degorzsálni. Naná, hogy volt és ott is ragadtam kóstolni és beszélgetni pár órára. 

“A narancsos csoki az igazi, azt ne hagyd ki.” - tanácsolta egy barátunk. Elképzeltem, ahogy befal egy sötét gombócot, és röhög közben, szétálló metszőfogain megcsillan egy kis fagyimaradék, de közben úgy nevet, hogy egy gleccser is megolvadna. “A vajkaramella a legjobb. Én mindig azt eszem.” - mondta a nő, akitől megkérdeztük, merre van a Prím fagyizó. Közben hunyorgott egyet - szerintem nem kacsintani akart, inkább felidézte, milyen, mikor a vajkaramellában koncentrálódott cukor az ember lelkébe üt.