Kérem Várjon!
Cikkek
Völgyborozás
Túra az Ivánvölgyben
szaboberni
2015 október 01.

Egy kis visszatekintés következik, hol van már a nyár eleje, de mi megidézzük. Ötödik éve nem kérdés, hogy van metszet túrázás és borkóstolás között. A júniusi Iván-völgyi Kadarka Túra oly nagy népszerűségnek örvend a borkedvelők között, hogy a kezdetekkor egynaposról mára kétnapossá kibővült rendezvényre minden évben rekordgyorsasággal fogynak el a jegyek. 

Ennek okát több oldalról is megközelíthetjük. Egyrészt a fogyasztók előszeretettel keresik a joggal hungarikumként számon tartott fajtát. Igazi főnixmadár ő, mely jópár éve éli reneszánszát, így ha valahol, hát Szekszárdon garantált a siker kadarka-ügyben. Maga a borvidék elképzelhetetlen lenne a fajta nélkül, a városról magáról nem is beszélve, hiszen úgy is fogalmazhatnánk, hogy Szekszárd fűszere a kadarka.

Másrészről az Iván-völgy egy különleges hangulatú táj, benne öt pincészettel, melyek közt az utat gyalogosan is meg lehet tenni a löszfalakkal körbevett szurdikok és szőlősorok között. Ha címszavakba szeretném szedni, akkor: öt pince, tíz borász, húsz remek bor, ízletes harapnivalók, jó pár kilométer a túracipőben, egy csodálatos táj, 700 borszerető, kedves túratárs és rengeteg kellemes élmény várja az idelátogatókat.

A túra kiinduló pontja minden évben A Kávé Háza, mely bár nem szerves része az Iván-völgynek, egy rövid séta beiktatásával azonnal elérhető az első pince. Másfelől a napindító feketével és túracsomaggal jobb kedvvel vághatunk neki a szurdikok megmászásának. Vannak, akik azonnal csúcstámadásba lendülnek és Heimannéknál kezdenek, mások nyugodt tempóban a völgyből indulva sétálnak fel, négy pincét érintve a tetőre, és Heimannéknál zárnak. Vagy buszoznak, merthogy ingyenes buszok is járnak a helyszínek között.

A Heimann-Eszterbauer párosítás már tavalyelőtt is jól működött. Mindkettejük kadarkája könnyed, jól iható és fajtajelleges, igazi vérbeli kadarka (2013-as tételek). Eszterbauerék másik borát már kétszer volt szerencsénk kóstolni a Fuxli bemutatók kapcsán, 100% kékfrankosból készült tétel. Pirosbogyósok, meggy, cseresznye, csipkebogyó szép fűszerességgel körbevéve. Örültünk a Fuxli-csapatba való visszatérésüknek. Heimannék másik bora pedig a szintén ‘14-es viognier, mely nem túlzás részemről, ha azt mondom, hogy a kedvenc fehérem a borvidékről. Jó, Szekszárd amúgy sem a fehérborairól híres, de ebben az úgymond szűk mezőnyben is valami elképesztően izgalmas bor. Konkrétan élet van benne, igazi zsibongás a palackban. A savak gyönyörűen viszik végig a bort a korty elejétől a végéig, friss és zamatos, mellette pedig hozza az intenzív gyümölcsösséget, barackostól, trópusi gyümölcsöstől, citrusostól, és sárgydinnyéstől. 

Az erős indítás után a Fekete Borpince hangulatos szőlőlugasai alatt már egy ‘13-as Cserszegit, valamint Vidáéktól egy rozét kortyolgattunk. Vida Péter 13-as Öregtőkék Kadarkájánál volt egy “jaj, de ízlik, de jól csúszik” bevillanásunk, aztán következett volna egy ‘12-es évjáratú kadarka Feketééktől, de itt egy olyan jellegű mellényúlásnak lehettünk tanúi, hogy a kísérőételként kapott szalámis tálunk, bár tényleg nagyon finom volt, de egyben olyan csípős is, hogy borértékelés tekintetében itt a nullával osztottunk.

Sebestyén Csabihoz érve újabb Fuxli-tétellel gazdagítottuk a sort. Fele-fele arányú merlot-kékfrankos, tele pirosbogyósokkal, fűszerekkel, szép hosszú lecsengéssel, illetve Prantnerék könnyed, illatos, friss rozéja került a poharakba. A kadarkák itt is szépen muzsikáltak, korrektek, jó ivásúak voltak, szép gyümölcsös-fűszeres vonalon mozogtak.

A Tüske Pince évről-évre kedvenc állomásunk ebéd tekintetében, mindig ők készítik a legjobb ételeket, ez idén sem volt máshogy a pörkölttel és a foszlós kaláccsal. Bősz Adrián 2009-es rajnai rizlingjével indítottunk, majd a Tüske siller, végül a két kadarka került terítékre. Adrián ‘12-es kadarkája bár még mintaként van aposztrofálva, remek illattal köszönt a pohárban, kicsit kékvirágos, kicsit fűszeres, szájban tobzódó gyümölcsök jelentkeztek. Ha minta is, nagyon ígéretes, nekem átjött.

Utolsó állomásunk Németh Janó Pincészete, a megszokott és jól bevált, kedvenc párosításunkkal, a Posta Borházzal. Szeretjük utoljára hagyni ezt az állomást, mert itt kevésbé érzékeljük az idő múlását és hajlamosak vagyunk az elidőzésre. A nagy diófa adta árnyék romantikája, a szalmabálákból kialakított ülőkék bája, a kemencében folyamatosan sülő kenyérlángos illata, no meg a jó kadarkák maradásra késztetnek. Jó itt megpihenni, és amikor túra után itt éri az embert a naplemente, valahogy olyan érzése támad, hogy “igen, megcsináltuk, férfimunka volt”.

Persze korántsem ez a túra vége, hiszen miután lecsorgunk a szurdikból és visszatérünk a város forgatagába, a Bormúzeum teraszán zenés-táncos afterparty várja a túrázókat. Itt még azért lecsúszott nekünk pár üveg NJP Deviant - úgy öt-hat - hiszet debütálása óta csak üdvözölni tudjuk a bort lazasága és fiatalossága miatt. Az a fajta syrah, ami abszolút nem túlgondolt, teljesen sallangmentes, tulajdonképpen egy soha ki nem ürülő gyümölcskosár, kellemesen meghintve egy kis fűszerrel.

Összességében az Iván-völgyi Kadarka Túra egy nagyon jó kaland. A nyár folyamán érdemes beiktatni mindenkinek, aki szeretne még pár plusz kilométert a túracipőjébe beletenni. A jó borok és a jó hangulat mindenképp garantált.


Fotók: Kovács Viktor