Kérem Várjon!
Cikkek
Várólista Bock Józsefnél
Villány, merlot, borszeminárium
zoranka
2014 május 09.

A borszemináriumok történetében első alkalommal kellett várólistát kialakítanunk, mivel több mint 120 érdeklődő jelentkezett be előre a villányi merlot lehetőségeiről beharangozott előadásra és kóstolóra. Bock József neve, a merlot híre, vagy Villány kedveltsége okozta, nehéz megtippelni, de végül mindenki befért a tervezett 100 hely megtoldásával, bor is jutott elég, az apróbb szervezési malőrök ellenére talán jól is érezte magát minden résztvevőnk.

A szervezési malőr az volt, hogy Bock Józsefnek a naptárjába fél hét volt beírva, ami az első felkérő levélben szerepelt, amit azóta szóban módosítottunk ugyan, de valahogy ez maradt rögzítve. Tegnap mondta nekem a Zoli, hogy hatra jöjjek, de gondoltam, csak a biztos megérkezés miatt mondja, kezdte Bock József (akire a közönség persze nem haragudott meg, nem is ő tehetett róla, plusz ekkor az első bor már a poharakban nyugtatta a kedélyeket), majd rögtön a sűrűjébe vágott és két órán át mesét Villányról, merlot-ról, portugieserről, akarom mondani Porta Gézáról, cabernet franc-ról, a Bock-sztoriról… No meg kóstoltunk is, nyolt villányi merlot került a poharainkba:

KVASSAY LEVENTE Villányi Merlot Válogatás 2012
Az első bort, amíg az eladóra vártunk, afféle bevezetésnek szántuk a merlot-sorhoz, annál sokkal többnek bizonyult. Villány trendibb, gyümölcsösebb, vibrálóbb arca, a merlot hozza az érett gyümölcsöket, de nincs szó túlérettségről. Nem fukarkodik semmivel, de minden a jóleső határokon innen. Olyan villányi, amiből sosem elég egy pohár. Ráadásul, ha az árcédulára is pillantunk, akkor abszolút nyerő helyzetben van. 86 pont, ****

GERE ATTILA Villányi Merlot 2010
Korrekt, tiszta, viszont kissé hűvös illatok, egész jó gyümölcsök. Szájban is szép gyümölcsösség, nincs sok fa, viszont korrekt savak. Nem csak kóstolni, de nagy kortyokban lehet inni, kedves, jókedvű vörös. Bár kicsit vesztett korábbi frissességéből (hamarosan jön is a következő évjárat), vacsoravendégnek még mindig szívesen látjuk. 83 pont, ***

BOCK JÓZSEF Villányi Merlot 2011
Illatában egyszerre jelenik meg az érett erdei gyümölcsösség és a kipárolgó aszfalt, tömény, délies karakter. Pár hete merlot tematikus kóstolónkon korábban azt írtuk (most sem változott a véleményem): Sötét, feketésen vörös színek. Illatban érett erdei gyümölcsök, hordófűszerek, tűlevelek és egy kis párolgó aszfalt is, ami nem rossz, én szeretem a benzinkutak szagát is. Vastag, elég tartalma, sok alkohol, a tannin puha, édes, kicsit húz, de van tartalma hozzá… 83 pont, ***

GÜNZER TAMÁS ’Bocor’ Villányi Merlot 2011
Szinte premier volt, alig pár hete van forgalomban. Nagyon friss, kicsit nyersnek is mondhatjuk, de abszolút jóindulattal. Mert nagy anyag, sok van benne, csak érnie kell, érnie a palackban még hónapokat, éveket. A Bocort az egyik legígéretesebb dűlőnk mondják Villányban, vastag, de gyümölcsös borokat ígérnek az első onnan kóstolt borok. Ez a merlot is mutatja, koncentrált, de nem lekváros, sűrű, de nem túlextrahált anyaggal van dolgunk. Egyelőre a bizalom, és figyelemmel kísérjük a fejlődését. 87 pont, ****

VYLYAN Villányi Merlot 2009
Egy bor, amelyik sokat fejlődött, változott (szerencsére csak előnyére) legutóbbi találkozásunkhoz képest. Szilva és krémes csoki, füsttel bolondítva, ezek tűnnek fel elsőre. Kellemesen élénk savak, sima tanninok. Elegánsan lefutó, csokis utóízt kapunk a szájban. Kereknek, érettnek hat a kóstolás során, szépek a hordós jegyek is. Abszolút "viliános" jegyekkel, hozza az elvártakat, még többet is. 89 pont, ****

GERE TAMÁS ÉS ZSOLT Villányi Merlot Válogatás 2007
Érett jegyek illatban, elsősorban erdei gyümölcsök, szeder, cigánymeggy, feketeribizli. Szájban is jól tartja magát, a savak élnek, a test korrekt, van egy kis diós-kakaós vonulat az ízben, amihez némi avarosság is csatlakozik. Egész jó egyensúlyban vannak a gyümölcsös és az érlelt jegyek, most mutatja talán a legjobb, érett formáját. Kerek, jó bor. 87 pont, ****

GERE ATTILA ’Solus’ Villányi Merlot 2008
Azt már egy korábbi kóstolásom megállapítottuk wété kollégával, hogy ez a Solus nagyon fiatal még, nagyon intenzív, vibráló. Ezeket a tételeket most az intenzív erő és gazdagság viszi, aki ezt keresi, megtalálja, de abszolút alkalmasak, hogy 8-10 év után már egy másik szintre lépve, az elegáns oldalukról is megmutatkozzanak. Ezt a vertikálisok rendre bizonyítják, de piacról élünk, ezt is tudjuk. A Solus illatában az erdei gyümölcsök némi bőrösség színezi, szilva, szeder és kávé jellemzi a kortyot, amelyet étcsokis, szilvalekváros ízek mélyítenek, de némi földesség is árnyalja. Gazdag, tartalmas, fejlődésben. 89-90 pont, ****+

BOCK JÓZSEF ’Magnifico’ Villányi Merlot 2008
Nemrég kóstoltuk, talán három hónapja, most sokkal összeérettben, teljesebbnek tűnt. Elég tömör, sok húsosság, sok aszalt gyümölcs, a tannin erőteljes, kicsit még húzós is, viszonylag magas alkohol és extrakt, engem nem különösebben zavar, ebből a borból nem „palackszám fröccsözünk”, ez egy-két pohárral lesz igazi élmény, főleg ételhez, húshoz. Kortyban borsos-kávés jegyek, feketebogyósok, keserűcsokoládé. A zamatharmónia, a szerkezet eleganciája még nem letisztult, hatévesen is még mindig felfelé ível, bízunk benne, hogy kinövi az erőkorszakát, de szerintem még korai bontani. 88 pont, ****



A Borszeminárium a Pécsiközgázon program a "A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter fejlesztése”, a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0003 pályázat támogatásával valósul meg, a Pécs-Mecseki Borút szervezésében, a Pécsi Borozó és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának együttműködésével.  

Legolvasottabb
Legfrissebb
Programajánló
2020. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
2020. 11. 07. 17:00 - 23:00
Pócz Pincészet Balatonlelle, Kishegy
8
9
10
11
12
13
14
2020. 11. 14. 17:00 - 2020. 11. 15. 12:00
Knáb Panzió Nemesnádudvar, Széchenyi utca 25.
15
2020. 11. 14. 17:00 - 2020. 11. 15. 12:00
Knáb Panzió Nemesnádudvar, Széchenyi utca 25.
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30