Kérem Várjon!
Cikkek
Túlélési technikák
Képeslapok Japánból 02.
Váncsodi József
2014 október 22.

Fanatikus kávérajongó vagyok. Nem kávésznob [és ez nem egy bánkbáni mondat, tehát vesszőnek helye nincs!]! Akkor sem, ha hajlandó vagyok hetven kilométert utazni egy nyitott szűrős dupla ristrettoért. Az ízek, a szertartásban élő szenvedély és a kávés pillanatok köré épülő találkozások hajtanak. Keresek, kíváncsi vagyok – az meg hogy az ital ébren is tart, csupán mosolygós extra szolgáltatás a teremtő erőtől; persze arról hosszan lehetne most értekezni, hogy mitől erős, illetve melyik kávé az erős. Nem teszem. Érdekesebb kérdés, hogy mitől jó, egy kávé: a figyelemtől. És ez ilyen profán.

Mottó:

Vizet forralnál?
– Jó, ha edényt teszel a
tűz és víz közé.

(Fodor Ákos)

Magyarországon összességében nagyon sok kávét isznak az emberek. Nagyon sok rossz kávét. Sosem fogom ezt sem elfogadni, sem megérteni. Ez az a pont, ahol egy hétköznapi beszélgetés során megérkezik az első cinikus megjegyzés: „Persze, annyi pénzért könnyű jó kávét inni!” Valóban, a világ összes pénzét el lehetne költeni kávéra, de elárulom, a jelenlegi legnépszerűbb reggeli kávém (65% robusta, 35% arabica) ára: 2800 HUF/kg; ez nagyjából az Omnia szegmensébe esik, mégis jó minőségű, szép testű, korrekt feketét ad. Nőknek is tetszik, ráadásul magyar kávémanufaktúra pörköli, csomagolja, és bárki számára országosan elérhető, néhány perces internethasználatot követően. Nem folytatom, e téma komolyabb kibontása máskor, talán ugyanitt.

Tekintettel a fentebb taglalt szenvedélyre nagyjából 1 kg kávéval, egy AeroPress-szel, mérleggel, hőmérővel, kézi őrlővel és egy Brikka Bialetti súlyszelepes kotyogóssal (a valaha volt legjobb kotyogós a világon!!!) érkeztem a szigetre – ma itt egy úr mulat, mondhatná az Olvasó. Ámde élni jöttem ide, ha átmenetileg is, nem sátorozni; otthon meg a kölcsönbe adott matériával PZ barátom húzza a ristrettokat. [az emlegetett hardverekre pedig tessék rákeresni az interneten, amennyiben nem ismerné a kedves Olvasó!]

Volt, aki már előre kritikával élt, hogy miért csomagolok kávét, ha a teafogyasztás egyik hazájába utazom?! A kérdés jogos is lehetne, ámde a két kultúra nem szinonimája egymásnak. Őrült szerencse, hogy a teákat is kifejezetten szeretem, így jobbnál-jobb zöldteákkal ismerkedhetem meg, de erről majd egy későbbi képeslapon…

Szóval a közel 24 órás utazási procedúrát követően nagyon jól esett volna, egy korrekt presszókávé; mind a frankfurti, mind a repülőgépi borzalmak után. Az elém érkező Mr. CG, miután értesült arról, hogy kávérajongó vagyok, kezembe is nyomott egy tasakot az irodájában, amelyet látva majdnem nevetni kezdtem, haza is viszem és föltétlenül TS barátommal fogom elkészíteni az instrukcióknak megfelelően, majd aztán lesz vele valami…

Beköltöztem új otthonomnak számító 10 négyzetméterre, kipakoltam a bőröndöket, előkészítettem őrlőt, kotyogót és nekiálltam az első kávém elkészítésének: volt ebben jócskán szimbolika is. Felraktam a matériát a főzőlapra, bekapcsoltam, és nem történt semmi. Vártam, látszólag a főzőlap üzemelt, ámde nem melegített. Ekkor felsejlett egy mondat bennem, amit Németországba szakadt FÁ barátom mondott, az indukciós főzőlap és a Brikka viszonyát tekintve; realizálnom kellett indukciós főzőlappal van dolgom, amellyel nem kompatibilis a kávéfőzőm. Szerencsére korábban tovább folyt az említett diskurzus, így kaptam vezérfonalat is a megoldáshoz…

Amúgy vásárolhattam volna valahol a környéken egy indukciós tűzhelylap adaptert, amelyre téve a kis Brikkámat, ment volna minden simán, de ugye nyílván nem költök indokolatlanul sok pénzt egy olyan alkatrészre, amelyet később sosem tudok használni már…

A magyar ember leleménye pedig közismert. Így lett végül, hogy mostanra, a teafőző nemzet vízforralójában készül az egyik legjobb kotyogós a kampuszban. És legalább minden alkalommal egy mosoly is görbül a kávé mellé; csak remélni tudom, hogy az Olvasó következő kávés pillanatába is vegyül egy barátságos mosoly, talán pont azért, mert eszébe jut ez a pillanatkép…

Ui.: jelentem az időátállásból fakadó gyötrelmeket árvészeltem, és közben találkoztam egy professzorral, aki késést tetézve nyomban szobára hívott – erről is szó lesz legközelebb!