Kérem Várjon!
Cikkek
Talpon maradunk-e?
Re: WineFlow
Győrffy Zoltán
2020 március 05.

Természetesen mást, másról, máshogyan kellene írnom ma este, de nem megy. Olvastam egy rövid írást, ami elgondolkodtatott. Talán nincs is igazam, de azért már csak a végig gondolás kedvéért hadd írjam le. Maradt talpon a magyar bormédiából bárki? Jó kérdés, főleg ha definiálni tudjuk, mit is jelent talpon maradni.

Cikkert írt ugyanis Németh Richárd, kedves kollégánk, a WineFlow oldal szerkesztője, de volt ő a Tábor-birodalom korai szakaszában a Borászportál munkatársa, majd főszerkesztője is. Amivel nincs is semmi baj, akkor is írt jókat, most is ír. Néha. De nem azért mert többször írna rosszul, hanem mert nem ír. Hogy miért nem ír? Erre itt olvasható valamiféle magyarázat.

DE nem is ez a lényeg. Hanem hogy hol olvasunk ma borról? Egy lépéssel megint vissza: kell-e egyáltalán olvasni (azaz írni) a borról, van-e erre valós fogyasztói igény?

Valahol Balogh Zoltán írta le, hogy egyszer készítettek egy összevetést, hány hardcore, érdeklődő és soft borfogyasztó van az országban, aki nyitott bormédiára, boros rendezvényekre, hasonlókra. Pár száz és pár ezer a mérce. Ennyi. A minőségi borpiac pár százezres piacot jelent, ezer forint felett értve a vásárlási limitet. Hány potenciális olvasónk lehet, bloggernek, portálnak, magazinnak?

Azt írja Németh Ricsi, hogy

eltűntek a játszótársak.

Szerintem csak kinőtték a játszóteret. Vannak, akik úgy nőtték ki, hogy már túl vannak a hétköznapok borain és már csak a nagyobb izgalmak érdeklik őket, lehet ez külföldi bor, lehet ez alternatív (aka természethű, biodinamikus, kézműves, lábbaltiprós satöbbi) borkészítés, lehetnek ezek csak exkluzív borok vagy csak bizonyos dimenziók favorizálása. Természetes énfejlődési folyamat stációit járjuk be mindannyian. Aki borbloggerként, hobbiból ír borokról, szíve joga, hogyan és miről teszi. A veszélye ennek, hogy az egykori olvasók kis százaléka követi majd az úton. Ezt is tapasztaljuk.

Németh Richárd munka közben

A tíz, tizenöt évvel ezelőtti élénk netes borélet mára alaposan elhalványodott, nincsenek vagy nagyon ritkák nagy viták, kommentháborúk, hosszas érvelések és megvilágosodások.

A magyar boros közeg, borászok, borral így-úgy foglalkozók, aktív és érdeklődő borfogyasztók száma nagyon korlátos. Ehhez képest még mindig sok ám a borral foglalkozó ilyen-olyan típusú médium, ráadásul ez az elaprózottság hozza (részben) azt is, hogy nincs vagy nagyon kevés a meghatározó médiumnak nevezhető.

Különüljön el a blogírás és az újságírás,

mert másfajta aspektusról beszélünk. A magyar borblogok sosem voltak szponzorált blogok, hacsak az ingyenbor, ingyenkóstoló nem nevezhető annak, de ezt vegyük ki, ez a foglalkozás része, mindkét oldalról, ahogy a mozikritikus és moziblogger is ingyen néz sokszor filmet, a turisztikai újságírót ingyen reptetik, az autós blogger meg először megy el hétvégére az új SUV-val.

Ettől ő még nem tudja befizetni a villanyszámláját, vagyis vagy bevételt termel a médiumán keresztül vagy űzi tovább rendes polgári foglalkozását és abból pörgeti ki a sárga csekkeket. Ez utóbbi esetben hívhatjuk függetlennek, borbloggernek, aki szabadon választja meg a témát, stílust, műfajt, eszközt, bármit. És akkor ez volna az a szakasz, akinek nem köti kezét korlát (mármint hogy amiről, akiről írsz, onnan és őtőle kéred el a pénzedet is a működésre – by NR), de valahogy mégsem ez a legbátrabb szakasz. Tőle hiába elvárni, hogy majd lehúzza a vizes lepedőt a sommelier bajnokságról, hogy NR példájánál maradjak, mert nem akar oda elmenni, megvan róla a véleménye és inkább bont helyette egy fajintos héjon áztatott, előtte organikus gumicsizmával művelt területről szüretelt rozét.

Az újságíró más tészta,

neki ez a munkája, ebből él, megjelenésből, hirdetőből. A magyar olvasó nem nagyon tart el médiát, tehát kell a hirdető. Honnan érkezzenek a hirdetések a boros médiába? Hát (nagyrészt) a borvilágból! De a borvilág nem nagyon szeret erre sokat költeni, igazándiból keveset is csak foghúzással egyenértékű fájdalmi küszöbbel. Mondhatnám, sok újságíró rontotta el ezt, aki egy palackért, egy kartonért írta az ingyenpíárt, és mindenki rászokott. Pedig tudjuk, se a szerző, se a kiadó nem tud borral fizetni a postán.

Vagyis kell a boros hirdetés. De akkor van ám elvárás is. Miért is ne lenne? Van ahol ennek nagyon engednek, másutt finomabban, akár szinte sehogy. Ez részben befolyásolja is a pénzáramlás irányát. Vagyis a talpon maradást is természetesen.

Ebben a körben élve nehéz objektíven nyilatkozni, vannak élményeink, jobb napjaink és csalódásaink mindannyiunknak. Nem is a kollégákról szeretnék, sőt a borászokról sem.

Nézzünk inkább kategóriákat.

A bormédia egy része abszolút üzleti vállalkozás, a tulajdonos nem csinál titkot abból, hogy ő pénzt szeretne látni a befektetése nyomán. És ez rendjén is van. Egy része szerelmi vállalkozás, ahol azok vannak, akiket senki sem kért fel erre, mégis a bor ügyét tolják. Itt inkább van tartalom, de ezek mindig pengeélen táncolnak, meddig működhetnek tovább. És vannak, akik nem tudják, miért is vannak, valaki finanszírozza őket, valahogy és valameddig, de nem találják a helyüket, hangjukat, célközönségüket, ilyenből is akad pár.

Én annak örülnék, ha

legalább egy médium meg tudna erősödni

annyira, hogy elegendő távolságot tudjon tartani a hirdetőitől, ne legyen gond egy hirdető kiesése csak azért mert olyat írt róla ami igaz, csak neki épp nem tetszik vagy mert épp nem szerepelt jól egy teszten. Ha lenne olyan médium, amely ott tudna lenni minden boros rendezvényen, hiteles képet alkotva. Jót is, rosszat is beleértve. ha lenne olyan médium, amelynek valóban fizetett szerkesztősége lenne és ahol valóban újságírók és borhoz (gasztronómiához) értő emberek dolgoznának együtt (netán egy személyben).

A magyar piac még nem tart itt, se a közönség nem tudja/szeretné megfizetni, a közönség java ingyentartalmat akar, akár online, akár printben. És a hirdetési piac se elég fejlett és szegmentált ahhoz, hogy a jelenleginél sokkal több szolgáltató érezzen rá, a korlátos számú boros közönségben hol és milyen potenciálok rejtőködnek.

Aki borról szeretne olvasni, ma sokkal több helyet talál, mint anno. Az is biztos, hogy akkor a kevesebb médium koncentráltabban mutatott irányt. Hogy jó volt-e, ma sem tudjuk. Most ki mit nevezne meg olyan boros médiumként, ahonnan egy kezdő borfogyasztó tájékozódhat? Ahonnan egy haladó borfogyasztó új ötleteket meríthet, ahol beszélgetni, netán vitázni is tud? És hol gyülekeznek a hardcore borosok?

Hol írnak a borok nyelvén és hol törekednek arra, hogy a kilencvenes évek szóhasználatát finomítani lehessen, hogy kialakuljon egy szakmailag elfogadható nyelvi közeg?

Van-e érdemi borúságírás és borszakírás?

Miért nem foglalkozik a borral (nem csak botrányosokkor és szüreti időszaban) a tömegmédia?

És visszakanyarodunk az elejére. Van-e valós fogyasztói, értsd olvasói igény és az mekkora? Hány blogot emel ki a napi pár tucat, véletlenszerűen odatévedő olvasó által generált minimálolvasottságból? Hány magazint, vlogot, portált tud eltartani? Nem véletlen, hogy senki nem hozza nyilvánosságra a valós adatait, legyen az olvasottság, értékesítés, egyáltalán: mérőszám. Keserű valóság.

Ha pedig a saját házuk táján sertepertélünk, akkor mi sem vagyunk máshogy, mint tizenkét éve pengeélen. Ahol legfeljebb költségtérítést lehet kiérdemelni, néha egy-egy palack bort és persze remek barátokat, élményeket. Ahol minden egyes ember a szabadidejét áldozza fel. A tudását teszi le az asztalra. Printben negyedévente, weben, amikor épp akad rá ideje. Sokkal szigorúbb szerkesztő lennék, de itt kolléga és barát is vagyok. Kívülállók néha nehezen értik meg, hogyan is működik a Borozó tizenhárom éve. Néha mi sem értjük, csak csináljuk. 

Ráadásul a következő lesz az ötvenedik lapszám, pont most végképp nem szűnhetünk meg!

Legolvasottabb
Legfrissebb