Kérem Várjon!
Cikkek
Steven Spurrier kóstolta a Malatinszky-sort
Íme a szakértő jegyzetei
PB
2009 November 01.

A világ egyik elsőszámú borszakértője Steven Spurrier. A „francia bor bajnokának” tartott brit alapította az első magán-borakadémiát, de 1976-ban szervezője volt annak a nagy vakkóstolónak is, amely a francia borok mindenhatóságának mítoszát döntötte le. Malatinszky Csaba villányi borainak kóstolási jegyzeteit van szerencsénk tőle közzé tenni.

Spurrier egyébként 1988 óta újra Angliában él, a Christie’s borkurzusának igazgatója, a szingapúri légitársaság bortanácsadója, a Decanter újságírója. A Bottle Shock című tavalyi mozifilmben ráadásul Alan Rickman játszotta el őt, bár a borszakember szerint a film történetéből „két szó, ha igaz”.


Steven Spurrier 2006-ban, mellette dr. Yashoda Devi, indiai borász és borszakíró, ráadásul ideiglenesen néhány hétig Szerdai Borklub-tag (kép: gourmetindia.com)

Arról, hogy Malatinszky Csaba mintegy két éve dolgozik intenzíven a londoni csúcsgasztronómia bevételén már korábban beszámoltunk. Az, hogy néhány bort most Steven Spurrier kóstolt meg (és adta közre jegyzeteit) újabb fontos állomása ennek a munkának. Spurrier jegyzetei ráadásul elég kedvező ítéletek fogalmaznak meg a villányi borokról.

Le Sommelier Rozé 2008
Egy finom, ragyogó rozé, teltebb, mint a provance-iak, talán inkább egy Tavelhez hasonlít. utatós, könnyű nyári gyümölcsaromák, meggy és eper. Szájban tiszta és intenzív gyümölcsízek, egy leheletnyi természetes tanninnal. Húsos és erőteljes, finom, száraz lecsengés, talán inkább egy ételhez ajánlható, sem mint egy aperitif. Önmagában is nagyon jó, élénk és frissítő utóíze miatt. Hosszú és harmonikus, természetes savassága miatt a 13,5 % alkoholt is frissen hordozza.

Tenkes 2006
Fénylő kárminvörös szín, testes, de nem nehéz; zúzott fekete- és pirosribizli finom aromái, természetes érettség és ismét minden túl-extrahálás nélkül, jó, természetesen emelkedő gyümölcsös illat. Jó az első benyomás a szájpadláson, keveréke a cabernet-nek és a merlot-nak, ahol határozottan a cabernet dominál, középen pedig a merlot ad egy kis simulékonyságot. A finis még egy kis csiszolatlanságot mutat. Kiváló húsételekhez, hogy felszívják a természetes tanninokat, vagy várni kell egy évet, hogy természetesen beépüljenek. Mindent összevetve, jó és ragyogó, természetesen tanninos bor, amelynek a szájpadláson érzékelhető frissessége miatt, jól áll a 14 %-os alkohol.

Kúria Cabernet Franc 2006
Nagyon finom, mély kárminvörös, mélyebb és gazdagabb a Tenkesnél, de nem túlkoncentrált. Kiváló cabernet franc; vadmálna és egy csöppnyi ibolya illattal, nagyon tiszta, gyümölcsös mélységgel. Nagyon jó, húsos vörös/fekete gyümölcsfűszerességgel, nyájas és bársonyos textúra, emelkedett gyümölcs-finissel. Egy ragyogó és tiszta bor, kiváló terroir eredettel, az érettség és a gyümölcsök mélysége, a természetes savasság és a tanninok a 14.5 % alkoholt is figyelembe véve már majdnem taffeta szerűvé teszik. Egy varázslatos és karakteres bor, mind a szájpadláson, mind az emlékezetben megmarad.

Cabernoir 2006
Mély, szépen koncentrált, sötét rubinvörös szín, nagyon fiatal megjelenéssel; vörös/fekete gyümölcsök finom kifejezése egy csöppnyi fekete cseresznyelekvárral és egy kis meleg fűszerességgel. A szájban húsos és gyümölcsös, természetes tanninokkal, vonzó, fiatalos robosztussággal. Tökéletes bor, vörös vagy grillezett húsokkal - még hallal is, különösen, ha szabadban sülnek. Szépen fog fejlődni, de ne érleljük olyan sokáig, hogy gyümölcsösségét elveszítse.

Összegzés:
Nagyon jó választék. Természetesen készített borok, a régió a talaj és a szőlő teljes tiszteletben tartásával. Jól érzékelhető, hogy a készítésnél, csak minimális beavatkozás történt, mind a négy finom természetességgel bír, ami tökéletes élményt ad egy barátokkal elköltött vacsorához.