Kérem Várjon!
Cikkek
Omiši történet
Bor+utazás: Omiš, Horvátország
Ercsey Dániel
2020 január 20.

A ma Ukrajnához tartozó Lvivben járva voltam Drohobicsban is, ahol a XX. század egyik legjelentősebb lengyel zsidó írója, Bruno Schulz alkotott, amíg agyon nem lőtte egy Gestapo tiszt. Legfontosabb művében, a Fahajas boltokban (amit a Maladype társulat zseniális nonverbális színházi előadásban dolgozott fel) Schulz visszaemlékszik a galíciai városkára, a saját gyermekkorára, ahol a forró és poros utcáról nyíló boltban dalmát vörösbort kínáltak megvételre. Szeretném azt hinni, hogy a sűrű, fűszeres és majdnem fekete színű bor Omiš környékéről, a Poljicai Köztársaságból származott…

Kétségtelen, hogy Dalmácia a maga végtelen tengerpartjával próbára teszi az embert, akár az út hosszáról, akár a történetekről van szó. Amióta elkészült az autópálya egészen Boszniáig, mindenki csak ott kanyarodik le a partra, ahol a legközelebb van utazásának céljához, így bár időt spórolunk, benyomásokat, történeteket, tájakat és pillanatokat, ízeket és illatokat hagyunk veszni, csupa olyan dolgot, amit nem árulnak pénzért a szuvenírárusok és ami húsz év múltán az egyedüli fontos emlék lehetne, ha hagynánk.

Jártak már például Omišban? Hacsak nem oda indultak eredetileg, de valamiért mégsem az autópályán száguldanak dél felé, akkor ez lesz az a városka a büszke és öntudatos Splittől délre, ahol az út hirtelen egy folyót keresztez, ami egy irdatlan sziklahasadékból előbukkanva a tenger felé siet. Megkapó látvány, a turisták többsége, bár alig várja, hogy odaérjen az apartmanjába, mégis lelassít a hídon, hogy megcsodálja a látványt. Önkéntelen cselekedet, a helyiek dudálnak, mondjuk ők mindig ezt csinálják, a sor csak nő, de végül mindenki lassít a híd közepén, egyszerűen nem tehetnek másként.

Omiš megbabonáz. A sziklaszirten, közvetlenül a folyó mellett és a tengerparti városka fölött komor erődítmény vigyázza a szorost. A folyó, a Cetina itt minden. A hordalékára épült a város, azon röplabdáznak ma a bikinis lányok, ott szürcsölik a frappét az aranybarnára sült fehér öltönyös öregurak. Innen szemlélhette a tengert a XII. században a Kačić nemzetségből származó Miroslav gróf is, akinek az ősei és a leszármazottai között számtalan kalózkapitányt említenek bizánci források. Omiš ugyanis a neretvánok, egy tengeri kalóznép fővárosa onnantól, hogy a szláv törzsek lerohanták és megsemmisítették az itt álló római alapítású Oneum települést.

A szerencsés ember háza

Mitől válik valaki szerencséssé? Sikeres az üzleti életben? Netán szépnek tartják? Sikere van a nőknél? Gazdag és magabiztos? Sok gyermeke és unokája születik? Nikša Mimica minden bizonnyal szerencsés, hiszen gyönyörű lánya és tehetséges fia van, ráadásul három hektár szőlője Omiš környékén, ahonnan csodás borokat szűr, mindenki nagy megelégedésére. A borászat neve, “a szerencsés ember háza” persze nem csak arra utal, hogy szerencsésnek érzi magát, sokkal inkább tisztelgés egy omisi polgár, feltehetőleg Ivan Primojević előtt, aki a XVI. században a város velencei követeként tevékenykedett és akinek a házán fennmaradt latin felirat - „Köszönöm Neked Uram, hogy ezen a világon éltem.” - hirdeti, hogy minden bizonnyal elégedett volt az életével.

A házat ma a szerencsés ember házaként emlegetik, innen a borászat neve, ahol mély és sötét pripidragok és keleti fűszerekre emlékeztető illatú, fahéjas hangulatú rózsás muskotályok születnek (Omiš Rose név alatt). Nem épp könnyed nyári italok, de csodás mementói lehetnek a nyaralásnak, ha hazahozva a palackokat télen bontjuk ki őket a kandalló mellett. No de mi is az a pribidrag? Ismertebb nevén zinfandel, tribidrag, esetleg crljenak kaštelanski, egy méltatlanul elfeledett ősi dalmát fajta, ami Kaliforniában született újjá és onnan hódította meg a világot.

Apró köztársaság a hegyvidéken

A már emlegetett omiši kalózok, akik leginkább pápai gályákat fosztogattak, olyannyira, hogy keresztes hadjáratot vezényelt ellenük III. Honorius pápa, nem lettek volna sikeresek, ha nincs háttérországuk, jelen esetben a Poljicai Köztársaság. Az apró állam sikerét földrajzi helyzetének köszönhette. A szárazföld felől kopár hegyláncok védik, akárcsak a tenger felől, mintha egy a tengerrel párhuzamosan futó, magasan fekvő völgy volna, aminek egyetlen kijárata van, a már említett Cetine folyó, ami egy sziklaszoroson áttörve ömlik a tengerbe. A szorost Omiš és a kalózok vigyázták, a hegyvidéket a harcias poljicaiak, akik eközben ügyes hintapolitikát folytattak a Magyar Királyság, Velence, majd később az osztrákok között.

Az egyedüliek akikkel nem alkudtak meg, a törökök voltak. Számtalan véres összecsapásban védték meg önállóságukat, néha olyan hősies önfeláldozás árán, mint amit egy fiatal lány, Mila Gojsalić produkált, aki a támadó tízezres török sereg vezetőjének kegyébe férkőzve ölte meg a pasát és robbantotta fel a török lőszerkészletet. A második világháború poklában azonban már semmi sem menthette meg a lakosságot. A gatai vérengzésben 96 ártatlan falusit mészároltak le a csetnikek Momčilo Đujić parancsára. A Poljicai Köztársaság ekkor már rég nem létezett, hogy megvédje polgárait.

Dalmát gasztronómia a velencei hangulatú utcákon

Ismerik Predrag Matvejevićet, ezt a pár éve elhunyt öregurat, aki Mostarban született odesszai orosz apa és hercegovinai horvát anya gyermekeként? A mediterráneumról írt varázslatos esszéjében (magyarul A Földközi-tenger címen jelent meg) ezt írja:

“De közben megismertem – sőt kóstoltam is – a »kőlevest«, láttam és fel is jegyeztem egy part menti szegényes faluban, hogyan készítik: egy alkalmas helyen, a tengerben vesznek két-három követ, nem túlságosan nagyot, de nem is kicsit, olyat, amely megsötétedett a tengerfenéken; jó, ha a kövek likacsosak; a ciszternából nyert esővízben forralják őket, amíg ki nem jön belőlük mindaz, ami bennük volt; ehhez babérlevelet és egy szál kakukkfüvet adnak, majd egy-két kanál olívaolajat és borecetet; s ha olyan követ választottak ki, amely hosszú ideje hevert a tengerben és jól átjárta a tengervíz, akkor nem kell megsózniuk.
Ezt a levest, amely elterjedt az Égei-tenger, a Jón-tenger és az Adriai-tenger sziklás szigetein, a görögök, a liburnok és a sikulok is főzték, őket megelőzően pedig valószínűleg a főníciaiak, az etruszkok, a pelazgok is. A »kőleves« legalább olyan ősi, mint maga az ínség a Mediterráneumon.”

Nem kell félni, napjainkban Omiš utcáin nem kőlevest kínálnak a turistának, bár a leírás alapján én örömmel megkóstolnám, főleg ha egy szép debitet (ami szintén egy dalmát szőlőfajta) kóstolhatnék hozzá Alen Bibichtől. Van ellenben mindenféle hal, kagyló, rák és polip, no meg pizza és spagetti a gyerekeknek.

Túl a strandon, outdoor sportok bűvöletében

Omiš strandja a kevés homokos partszakasz közé tartozik a horvát tengerparton. A Cetine folyó viszont a vadvízi evezősök paradicsoma, számtalan könnyű és nehezebb szakasz közül választhatunk, gumicsónakkal és kajakkal, fehér vadvizeken és csak gyorsan folyó türkiz szakaszokon, végig az egykori Poljicai Köztársaságon. A magasban, a folyó bal partján drótkötélpályák sokasága köti össze a távoli sziklacsúcsokat, önfeledt száguldozást biztosítva a mélységtől vissza nem riadó bátraknak. Aki ennél is extrémebb dolgokra vágyik, az választhat a város határában található számtalan sziklamászó útvonal közül, de vitorlázni is lehet az állandóan szeles omisi öbölben.

Végezetül azt javaslom mindenkinek, túl azon, hogy töltsenek el legalább egy hetet Omišban pripidragot szürcsölve és polipsalátát majszolva, hogy olvassanak sokat a vidék történetéről, horvát íróktól, mint Miljenko Jergović, aki a Diófa házikó című regényében megkapó humorral így festette le szűkebb hazánk, Közép-Kelet-Európa lakóit: “Egyébként nem különös, hogy ezek az Európa keleti feléből, Bulgáriából, Romániából, Görögországból vagy Albániából érkezett gyerekek, mind a legbolondosabb életrajzú emberek, kémek, varázslók, királyi ítéletvégrehajtók és hamis pecsétmetszők csemetéi, és egyikük sem származik olyan normális családból, mint az összes francia, holland vagy svájci egyetemista Párizsban?”

Ismerjük fel mi is egymásban a szerethetően furcsát, hallgassuk meg egymás történeteit, kóstoljuk egymás borait, Omišban, vagy máshol, a lényeg, hogy figyeljünk egymásra mert megéri…

Legolvasottabb
Legfrissebb