Kérem Várjon!
Cikkek
Még mindig nem Dzsekfoll
Jackfall kóstoló a Kalamárisban
Gűth Ervin
2015 február 24.

A Jackfall Bormanufaktúra képviseletében Kőszeli András nem csak a pincészet filozófiáját, de technológiai megközelítését is alaposan bemutatta egy 9 tételes kóstoló segítségével a Kalamáris Borbisztró és Vinotékában. 

A jelenleg már nagyjából 15 hektár saját szőlővel rendelkező borászat megnevezésében még mindig helytálló a manufaktúra. Persze, a kézműves borkészítésnél nem házibarkácsra kell gondolni, hanem a modern technológiák figyelmes, gondos használatára. A 2000-es évek elején Villányból Kisjakabfalvára költöztetett főhadiszállásra villányi, nagytótfalusi és kisharsányi területekről kerülnek a szőlők: leginkább cabernet sauvignon és franc, merlot, syrah, kékfrankos, portugieser. Klasszikus villányi portfólió, ugyanakkor rögtön az alapboroknál tetten érhető kiegyensúlyozott minőséggel.

A 2014-es rozét egy kicsit hiányoltuk a sorból, de a borász nem híve a gyorsan kipörgetett boroknak, így ez a tétel sincs még kész teljesen. A portugiesert sem siettetik, nem is újboroznak Márton-napkor, sőt a sorban kóstolt 2013-as sincs még piacon, és komolyabb terveik vannak a fajtával. De a kóstolt 2012-es syrah sem található meg még kereskedelmi forgalomban. Na, de haladjunk sorban.

Jackfall Villányi Tótágas 2012 (fehér) 
Vásárolt szőlőből készült házasítás, elsősorban egy vendéglátós partner megrendelésére. Bár kifejezetten könnyű bor volt az elvárás, valószínűleg a hangsúlyosan megmutatkozó rajnai rizlingnek köszönhetően mégiscsak tartalmasabbra, összetettebre sikerült. Ennél nagyobb baj sose legyen egy ház borával, savainak köszönhetően még mindig bőven van benne élet és akár fröccsnek is iható.

Jackfall Villányi Tótágas 2011 (vörös) 
A fehér Tótágas méltó párja: ez is könnyedén hozza egy alapbor elvárható színvonalát. Gyümölcsös, jól iható cabernet sauvignon, franc és merlot házasítás, aminek az ízélménye egy kis tanninnal is meg van toldva. 

Jackfall Villányi Duett 2011 
Minden tekintetben éppen csak egy fokkal a Tótágas fölé pozícionált házasítás, ahol az ihatóság megmarad, de még egy kicsit több tannin és még több test tapasztalható. Gyömülcsökkel sincs gond és a savak is szépek.

Jackfall Villányi Portugieser 2013 
Ahogy említettem, még nincs forgalomban, nincs is még kész, de nagyon jó az irány. A borász szerint 2016-ra lesz a csúcsán. Könnyű borhoz képest illatban lassan indul, talán kicsit hidegen is kapjuk a pohárba, de szépen alakul. Ízben a fajtajegyek azonnal megmutatkoznak és a savak még erőteljesek, de tényleg izgalmas lesz ezt még visszakóstolni.

Jackfall Villányi Syrah 2011 
Intenzív illat és ízvilág, mindenből sok van benne. Fás is, füstös is, gyümölcs is van benne és sok-sok fűszer. Lehengerlő élmény, vakteszten meg nem mondanám a fajtát.

Jackfall Villányi Syrah 2012
Totális ellentéte az előzőnek. Könnyed, elegáns, kis fával, kevés fűszerrel, még egy kicsit zabolázatlan savakkal, sok gyümölccsel. Rendkívüli bor lesz.

Jackfall Villányi Cabernet Franc 2011 
Eszményi franc. Gyümölcsös, sűrű, lágy tanninnal. Kóstolás után vissza is kértem a palackot, mert azt hittem ez már prémium besorolású, pedig "csak" classicus. Kedvenc a sorban. A borász szerint is minden adott volt, hogy prémium legyen, de még magasabbra szeretnék tenni a lécet.

Jackfall Villányi Cabernet Sauvignon 2011 
Jól érezhető mégsem mindent elfedő hordó, így szépen jönek a fajtajelleges gyümölcsök és jól is iható. Ha ilyen lenne egy általános cabernet sauvignon-élmény, biztos jobban kedvelném a fajtát. 

Jackfall Villányi Grand 2007 
Cabernet franc, sauvignon, merlot házasítás, aminek a korát tényleg csak a palackra írt évszámból lehet tudni. Érett gyümölcsök mellett a tannin jóval erőteljesebb, nekem már sok is, de valóban testben is nagyon sokat ad.

Jackfall Villányi Pillangó 2007
Megintcsak egy 100%-is cabernet sauvignon, nagyon komoly testtel, szépen összerakott struktúrált tétel. Gyümölcsökkel, hordóval, a tannin a végén kicsit talán már zavaró, de mégiscsak jól sikerült bor.

Programok
Programajánló
2019. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
12
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
13
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
14
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
15
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
16
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
17
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
18
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
19
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
20
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
21
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
2019. 09. 21. 13:00 - 21:00
Mecseknádasd, a rejtőzködő borfalu Mecseknádasd, Mecseknádasd
22
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
23
24
25
26
27
28
2019. 09. 28. 16:30 - 21:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
29
30