Kérem Várjon!
Cikkek
"Jó cognacot készíteni nem nehéz"
A Lhéraud-ház Budapesten
SzAG
2016 október 07.

„Azt hittem, 20-30-an lesznek.” „Te is itt, te is, senki nem dolgozik ma?” Néhány kérdés, amely elhangzott október 4-én. Kedd délután volt, és tele volt a Robinson étterem emelete, a meghívott vendégek túlnyomó többsége szabaddá tette magát erre a nem mindennapi cognac-kóstolóra. A Lhéraud-család tételeit maga Laurent Lhéraud, a Cognac Lhéraud ház tulajdonosa, valamint Markus del Monego MW, sommelier világbajnok vezette fel. A budapesti idő meglehetősen barátságtalanul fogadta őket, de ez csak növelte annak a cognaci napfénynek az értékét, amit Laurent-éknak személyiségükkel – és persze kiváló italaikkal – sikerült a szürke délutánba csempészniük.

A sor első tételét a Cognac Cuvée 20 Renaissance névre keresztelték, benne a legfiatalabb párlat is minimum 20 éves. Illataiban nagyon könnyed, már-már játékos, élénk vanília és más édes fűszerek aromáival. Az illatokhoz az íz lassabban, de kitárulkozott, és a pörkölési jegyekkel kerekedett ki. Kitűnő ráhangoló darab volt.

Laurent egyébként úgy tartja, hogy jó cognacot készíteni nem nehéz. Persze. Monet sem érezte a festészetet nehéznek. Markus, aki egyébként a család régi barátja, azért hozzátette, hogy, bár ez valóban így van, a türelem és a kivárás a kulcsa a mesterműveknek. A második tétel ebben a szellemben a legalább 30 éves párlatokból készült Cognac XO Eugenie volt. Eugenie tovább hangolta a közönséget, borostyán színében, illatában és ízében is kicsit mélyebb volt már. Jelentkezett némi pörkölt mogyoró és nugát is.

Laurent lelkesedése egyedül akkor volt visszafogottabb, amikor röviden beszámolt arról, hogyan alakult át a ’80-as évektől a cognac-termelői körkép. Mára több tízezerrel csökkent az ebből élő családok száma, amely nem csak a keresleti ingadozásoknak vagy a sokszor kedvezőtlen adózási rendszernek tudható be, hanem a termelés növekvő iparosításának is. Ennek természetesen jó, hogy megvan a piaca, de ők a saját, hagyományos családi karakterükről nem mondanak le, a mai napig például saját kézzel írják meg a címkéket, majd címkézik föl a palackokat. Nagyapjának köszönhetően ma is számos igazán idős évjáratból tudnak palackozni.

A harmadik tétellel elérkeztünk a délután egyik csúcsához. A Cognac Petite Champagne 1970 csaknem ötvenéves, tiszteletet parancsoló alkotás. Illatában egészen összetett, kora ellenére gyümölcsös jegyeket hordoz. Markus külön felhívta a figyelmet a feketeribizlire mind illatban, mind ízben. Illatában – legalábbis előlem – elrejtőzött, ízében azonban a felszolgált étcsokoládé segítségével fokozatosan előbújt a bogyós gyümölcs. Az 1998-as sommelier-világbajnok által javasolt módon egészen különleges táncba kezdett a koros ital a csokoládéval, annak ellenére is, hogy az alkoholosságát én némileg tolakodónak éreztem – 48-as alkoholfokával ez volt a sor legerősebb tétele. Nemhiába, jó cognacot alkotni könnyű, nem igaz?

Markuson érződött, hogy szívügye az ételpárosítások megkomponálása. Minden tételnél akkor volt igazán elemében, amikor a leginkább illő fogások rejtelmeit részletezhette. A harmadik tételhez – a 55-75%-os étcsokoládé mellett – például a Szent Jakab kagylót ajánlotta, míg a negyedikhez felidézett egy történetet, amikor 15 évvel ezelőtt megtalálták a negyedik tételhez, a Fins Bois területről származó ’77-es cognac párját, az enyhén karamellizált kacsamájat és a zellerpürét. Maga a cognac barokkosan gazdag, fűszeresen édes volt mind illatában, mind ízvilágában.

Ötödszörre került kitöltésre a Cognac Grande Champagne Lot N 1906, a ház egyik igazi, évszázados ékköve. Markus érezhetően megkülönböztetett tisztelettel beszélt erről a darabról. Elmondta, hogy már nagyon kevés palack maradt a pincében, kereskedelmi forgalomban nem is kapható. Kiemelte, mennyire fontos, hogy megfelelően karcsú-öblös poharat válasszunk, különösen az ilyen idős tételekhez, hogy megadjuk neki a teret illatjegyeinek teljes kibontakoztatásához. A cognac összetett volt, de letisztult és kifinomult, ahogy Markus megfogalmazta: az öregek végül visszatérnek gyermeki üdeségükhöz, de megőrzik az idővel beléjük kódolt bölcsességet. Ehhez a tételhez homárt ajánlott, ami nem a legolcsóbb mód a cognac-párosítások élevezetéhez. Ha azonban rászánjuk a 6000 euró körüli összeget erre a palackra, javaslom, ne a homáron spóroljunk utána!

Hatodikként egy armagnac is az asztalra került 1976-ból – Bas-Armagnac Baron Gaston Legrand. A cognacok után kellemes levezető tétel volt, hogy megadja a helyet az édes záróakkordnak, a Tres Vieux Pineau Lot-nak. A desszertet – az almás pitét – maga Laurent flambírozta előttünk, és a musttal készült záró tétel egy igazán kedves lezárása volt a sornak. A Lhéraud-ház Markus del Monego segítségével egy igazán erős névjegyet tett le az esős Budapesten.