Kérem Várjon!
Cikkek
Cseresznyétől az avarig
Pinot noir a borszakkörben
kenszei
2014 November 03.

Az egyik legtöbb ideig elkészített borszakkörre végül nem jutottam el. A szervezés végig megvolt azonban, kenszei kolléga beugrott a helyemre és moderátorkodott is ezen az estén a pécsi Pezsgőházban. Pár maradék, palackalja eljutott hozzám is, a jelenlévők szerint izgalmas volt a sor, a pinot noirban ez benne van. Következzen kenszei beszámolója, nyolc pinot a nagyvilágból.

A pinot noir nem egyszerű. Nem egyszerű termeszteni szőlőként, nem egyszerű a megfelelő időben szüretelni, és nem egyszerű borászkodni vele. Kóstolni is nagy kihívás, még a gyakorlott orroknak, szájaknak is. Négyen ültünk az asztalnál, de volt, hogy négy különböző módon fogalmaztuk meg ugyanazt a tételt. Talán ebben rejlik a pinot igazi szépsége, rejtélyessége, legendája.

Velünk volt Iványi Emese és Ipacs Szabó István a Vylyan Pincészettől, Szabó Zoltán borász, állandó kóstolótársunk, jómagam pedig a Central Otagóban szerzett tapasztalatokat osztottam meg a közönséggel, képviseltem az Eberhardt Pincészetet és helyettesítettem Győrffy Zolit is, szóval elég rendhagyóra sikerült a kóstoló, nem mindig a megbeszélt tematika mentén haladtunk, talán a szokásosnál több volt a szakmai értekezés is, de ez mindenképpen szükséges a pinot noir igazi megértéséhez, élvezetéhez.

A borok (egy kivételével) abszolút nem okoztak csalódást, széles spektrumon mozogtunk, folyamatos meglepetésekkel, jártak az agytekervények megállás nélkül. A pinot noir sorhoz rozmaringos sertésoldalast kreált sült céklával és burgonyatortával a Pezsgőház étterem csapata, alapvetően jól működött az étel-ital párosítás, elsősorban a rozmarin-cékla párosnak köszönhetően, ha húsról van szó, akkor a pinot noir egyértelmű párja a bárány (és a menta).

Szeleshát Pinot Noir (Szekszárd) 2012

Meggypiros szín, lendületes a pohárban. Az orrban sok gyümölcs, a melegebb, déliesebb fajtából, fás jegyek, szépén adagolva. Egészen selymes, meleg tónusú a korty, elsősorban piros bogyós gyümölcsökkel és elegáns hordós jegyekkel. A korty szélessége és hossza is tökéletesen illik a szerkezethez, szépen megkomponált, letisztult, alapvetően déli hangulatú pinot. Összesítésben a dobogó harmadik fokára fért fel a közönségszavazatok alapján.

Bouchard Coteaux des Moines Réserve (Burgundia, Franciaország) 2012

Virágcsokor és ibolya jönnek elsőre, levegőztetve meggy és sósság. Lassan, komótosan nyílik meg, nem hivalkodik. Egyszerre tanninos és markánsan savas a korty, rusztikus a szerkezet és alaposan kell neki levegő, hogy kedvesebb arcát mutassa. Szép lassan a szikárságot részletgazdagság váltja fel, minerális és gombás jegyek uralják el a kortyot. Izgalmas iskola, izgalmas pinot, igazi arcát csak komoly levegőztetés után mutatja meg. Érdekes, hogy összesen hárman szavaztak rá kedvencükként a közönség soraiból. (Nekem nagyon bejött, az egyik palack alján volt két deci, három napig jártam rá, nálam legalább második lett – zoranka megjegyzése)

Fortant Pinot Noir Réserve des Grand Monts (Languedoc-Roussillon, Franciaország) 2012

Sajnos egy egész istálló szorult a palackokba, mind a hat felbontásra került, de a brett eluralkodott mindegyikben, így ezt a bort ki kellett zárnunk. Meg is kóstoltuk, a kortyban a keserű ízeken kívül nem sok mindent véltünk felfedezni.

Vina Casablanca Cefiro Pinot Noir Reserva 2012 (Casablanca Valley, Chile) 2012

Egészen különc illatok és ízek. Erőteljes, szinte robbanó aromatika, ibolya és sauvignon blanc-os füves jegyek. A korty szörpszerű, mármint annyira koncentráltan gyümölcsös. Meg földes is, izgalmasan játszik az érzékszerveinken, a legkevésbé megszokott módon. Nem követ semmilyen iskolát, egyedi és nagyon szerethető, már h képesek vagyunk elvonatkoztatni a saját pinot elképzeléseinktől. Nagyon új világ (Újvilág), de abszolút fogyasztóbarát, megosztó tétel lenne bármely pinot kóstolón a világban.

Eberhardt Pinot Noir (Mohács) 2011

Narancsos, barnás színvilágú pinot. Elsőre ánizsos és lekváros az orrban, mintegy negyed óra múlva jönnek piros bogyósok is. Telt, délies, de mégis könnyednek hat a korty, a kezdeti enerváltság után egészen magára talál a levegőn, van lefutása és tartalma. Meleg hangulatú pinot, érezhető minden porcikájában a déliesség, talán már nem érdemes tovább tartogatni a meglévő palackokat.

Gál Tibor Pinot Noir (Eger) 2011

Erőteljes mentás, ánizsos illatokkal mutatkozik be, ezt tartja is becsületesen, némi fa zárkózik még fel hozzá. Északi termőhelyét nehezen tagadhatná, egészen vibráló és erőteljes, talán túlságosan is, szelídítetlen fiatal versenyló még. Nagyon erőteljesek a tanninok, sok a fa, bár nem bánt, egyszerűen nagyon előtérbe van. Némi levegő hatására elkezdi rendezni a sorait, de végig az az ember érzése, hogy ezt bizony még korai felbontani. Érdemes elfektetni pár palackkal, az alapanyag kitűnő, reméljek a megfelelő irányba tud fejlődni.

Salomon & Andrew Pinot Noir (Central Otago, Új-Zéland) 2011

Teljes meggyőződéssel állítottam az asztalnál, hogy ez lesz a central otago-i versenyző, szerencsére nem kellett csalódnom. A gyümölcsössége egészen lehengerlő, mély és széles, érett minden részletében. Az első rétegek alatt jó pár megbújik még, enyhe földesség, csipetnyi gomba, de elsősorban a kivételes gyümölcsösségről szól. Hömpölyög, de nem nehéz, szálazható, erőteljes és intelligens egyszerre. A szakmai asztal és a közönség is abszolút első helyre tette, megérdemelten.

Vylyan Pinot Noir (Villány) 2009

A legidősebb tétel volt az estén, ennek megfelelően kellett is neki levegő bőven. Érdekes analógiát mutatott a burgundiai versenyzővel, hasonlóan visszafogott és lassan kitárulkozó, csipetnyi tercier aromákkal. A föld, dohánylevél, piros gyümölcsök hármasból az első kettő van inkább előtérben. Széles és feszes a szerkezete, érdekes módon a levegőn egyre fűszeresebb lesz. Meghálálja a türelmet és levegőztetés, és az átlagosnál több kóstolói odafigyelést kíván a teljes feltérképezéshez. A közönség voksai alapján a második helyen végzett összesítésben.