Kérem Várjon!
Cikkek
Cirfandlival hódítja meg a világot
Arcok: Lilón Domingo Antonio
Schneider Gábor
2013 október 30.

Lilón Domingo Antonio – vagy ahogy a pécsi egyetemen sokan ismerik, Tony –, onnan indult huszonöt évvel ezelőtt, ahová 1492-ben Kolumbusz Kristóf megérkezett. A Dominikai Köztársaságból nyitottságot, vidámságot hozott magával, és ha repülőre száll, hogy meglátogassa szülőhazáját, nem felejt el a csomagjába tenni egy fél kiló magyar fűszerpaprikát – az üveg pécsi cirfandli és a balatoni szürkebarát közé.

Hogy állnak ma a Dominikai Köztársaságban a borokkal?

Sokan kérdeznek ilyesmit tőlem, és a válaszom egyszerű: a Dominikai Köztársaság a Karib-térségben található, ahol az italok közül alapvetően a rum dominál, tulajdonképpen ez a nemzeti ital. Kicsit viccesen, hogy a mai fiatalok is értsék: ez Jack Sparrow világa a Karib-tenger kalózaival, ahol a legtermészetesebb dolog, hogy az emberek rumot isznak.

De nyilvánvalóan a sör is jól megy emellett, hiszen nagyon meleg  van, ez egy trópusi ország. Éppen ezért általában a rumot sem tisztán isszák, hanem különböző koktélok formájában, mint a Magyarországon is ismert Cubalibre, Pińacolada, Cococolado és társaik. A bor az elmúlt tíz-tizenöt évben kapott nagyobb teret Dominikában, de tudni kell, hogy nálunk nincs igazán szőlőkultúra. Az ország nyugati, Haitivel szomszédos területén olasz szakértők segítségével kísérletileg elkezdtek szőlőtermeléssel foglalkozni és bort is készítettek, de én személyesen még nem kóstoltam, így nem tudok arról beszámolni, hogy milyen a dominikai bor.

Akkor honnan a népszerűsége?

Rengeteg az európai, olasz, spanyol, francia turista, akik sok bort isznak és ezáltal divat lett a borfogyasztás a helyiek körében is. A borivás az elit kultúra része lett a maga hangulatával, aurájával. A főváros, Santo Domingo belvárosában például nagyon sok borbár nyílt az utóbbi években, ahol kóstolótanfolyamokat is szerveznek.

És a bárokban mit kínálnak?

Természetesen import borokat, de abból szinte minden megtalálható a világ legkülönbözőbb részeiből. Magyar bor is van például, a Tokaji. Néhány éve, amikor otthon voltam, meglepődve láttam, hogy a három puttonyos Tokaji aszú volt a legdrágább bor a szupermarketben.

Önnek viszont lehetősége volt, hogy sokkal többet megtudjon a magyar borokról.

Huszonöt éves voltam, amikor letelepedtem, és a borkultúrával is akkor kezdtem el igazán ismerkedni. Egy ideig még bort is csináltunk közösen az apósommal. Nem volt sok, mindössze pár száz liter évente, köztük tiszta kékoportóból készült is. Persze azóta sok minden megváltozott, a portugálok megtiltották az oportó név viselését, maradt a portugieser, és az emberek is megváltoztak. Azt hiszem, hogy a '90-es években úgy általában szerényebbek voltak a borászok. Mára sokan „nagymenők” lettek, de nem vagyok benne biztos, hogy a hírnév, a minőség és az ár mindig szinkronban van egymással. Persze nem szabad általánosítani. Én például szívesen keresek fel kisebb borászatokat is, ahol szinte csak a családi, baráti kör számára termelnek.

És olyankor mit vásárol?

A munkám során gyakran járok külföldre konferenciákra. Két üveg bort általában mindig viszek magammal ajándékba: egy badacsonyi szürkebarátot és egy pécsi cirfandlit, utóbbit többnyire a PTE Kutatóintézetének borászatából. Hogy miért? Mert látom, hogy a tokajit mindenki ismeri a világon, annak nem kell a reklám. Legutóbb például Hollandiában, egy leideni cukrászdában láttam, hogy ötféle desszertbort ajánlottak a sütemények mellé, és egyik a tokaji volt, persze méregdrágán. Úgy gondolom, hogy nekünk inkább a pécsi, siklósi, tolnai, villányi, villánykövesdi borokkal kell foglalkoznunk.

A fehér borok mellé azért befér néha egy-egy testesebb vörös is?

Természetesen. Gyakran látogatnak meg Pécsett a külföldi barátaim, és sokan meglepődnek, amikor erős, tartalmas, nehéz vörös borokkal kínálom őket. A spanyolok hozzászoktak, hogy náluk némi harapnivalóval kísérve akár egy-egy üveggel is meg lehet inni a könnyű vörösekből. Itt aztán csak mosolyognak a második pohár után.

Ha már az ételekről eset szó: hogyan képzeljük el a hagyományos dominikai konyhát?

Azt tapasztalom, hogy Magyarországon a háziasszonyok  általában nem szeretik ismételgetni az ételeket nap mint nap. Ha ma például tészta volt, akkor holnap legyen valami más. A Karib-térségben viszont, főként ahol fekete lakosság él, nagyon egyszerű a képlet. Minden áldott nap rizst esznek babbal. Az nem lehet kérdés, hogy mi lesz ma az ebéd, mert mindenki tudja, hogy ma rizs lesz babbal. Hétfőtől hétfőig. A harmadik összetevő persze mindig változhat, lehet hal, csirke, sertés, saláta, tengeri herkentyű, de a rizs és a bab állandó. A magyaroknak ez persze igen szokatlan. De miután édesapám kínai, édesanyám pedig baszk származású, nálunk mindig vegyes volt az étkezés, és nem követtük feltétlenül a dominikai hagyományokat.

És milyen a magyar konyha Közép-Amerikából tekintve?

Azt hiszem, hogy én már nem tudok objektív lenni, mert huszonöt éve élek az országban, a helyi gasztronómia a sajátom. Nagyon szívesen főzök Dominikában is magyaros, bográcsos ételeket, például pincepörköltet a családomnak, a barátaimnak. Az egyik nagy kedvencük a rakott krumpli. Érdekes, hogy sok helyen, így Spanyolországban és a Dominikai Köztársaságban sem ismerik azt a tejfölt, amit Magyarországon lehet kapni, ezért otthon amerikai tejföllel, a spanyoloknál pedig tejszínnel készítem ezt a finom magyar ételt. Mondjuk fűszerpaprikát mindig viszek magammal egy jó fél kilót, mert lehet ugyan kapni valami hasonlót másutt is, de a magyar az igazi, az nem hazudik. Ezért mondom, hogy én dominikai vagyok, de gyakran úgy viselkedek már, mint egy magyar.

Úgy tudom, hogy a magyar földdel közvetlenebb kapcsolata is van.

Van egy nagy, négyezer négyzetméteres telkünk Pécs közelében, azon sok minden termelünk, többek között paradicsomot, kukoricát, hagymát, krumplit. A feleségem sokat dolgozik a földön, és nagyon ügyesen csinálja. Három oka is van, hogy szeretünk foglalkozni a földdel. Egyrészt igazi élmény, amikor az ember a saját terményeit eheti, és tudjuk, hogy nincsenek benne mindenféle vegyszerek. Másrészt ez egy nagyon jó hobbi, ami kikapcsolja az embert. És végül nagyon fontos a földdel való folyamatos foglalatosság, a földművelés kultúrája, ami kialakít egyféle kötődést a föld és az ember között.


Névjegy

Antonio Domingo Lilón 1963-ban született a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban. Jogi szakra járt, majd Kijevben nemzetközi jogból diplomázott. Pécsett doktorált 1999-ben, ma a PTE Spanyol Tanszékének egyetemi docense. Kutatásaiban többek között Magyarország és a Dominikai Köztársaság történelmének metszéspontjaival foglalkozik. Felesége, Berkics Erika, nyelvtanár az egyetemen. Antonio fiuk 24, Domingo 22 éves, kislányuk, Larisza, 11 esztendős.


 

Legolvasottabb