Kérem Várjon!
Cikkek
Az Avastól az Öreg Királyig
Web Wine Writing Study Tour 2020
Jakab Tamás
2020 augusztus 31.

Volt némi ijedtség, amikor Miskolcra érkezésünkkor kiderült, hogy a lefoglalt szállás a szállásadó „jóvoltából” zárva van – de ez volt a legnagyobb problémánk a kiváló programokkal telitűzdelt Web Wine Writing verseny 2020-as study tour-ján. A tanulmányút ezúttal négynapos volt, mi az első két napba kapcsolódtunk be, amely az észak-keleti régiókat érintette: a bükki és a tokaji borvidék volt a célkeresztben.

Az első nap estéjén a miskolci Avasi Cellárium impozáns pincéje feletti, egykori préstérből kialakított kóstolóteremben találkozhattunk a számomra az első Zé feszten megismert nagyformátumú borásszal, Borbély Rolanddal, aki saját borian keresztül kicsit az egész borvidékre rávilágított. Van is mit világítani, hiszen tehetség is tenni akarás nem hiányzik itt sem, tőke, (borászi és fogyasztói) sokaság annál inkább ezen elfeledett, egykor kiváló borvidékünkön. A borvidék ma is kiváló persze, már, ahol szőlővel művelik a szőlőkataszterbe tartozó területeket (még jobb esetben a szőlő helyett pálinkának való bodzást, dióst is találunk…), sajnos azonban a területek többsége legfeljebb búzamező, még inkább (elhanyagolt) rét-erdő...

Küzd ezzel a problémával második napi régiónk, a tokaji borvidék is, a jelenlegi 5500 hektáros termőterület ugyan messze meghaladja a Bükkit, de még pont a duplája lehetne itt is. A mádi Barta Pince, valamint a bodrogkisfaludi Patricius Borház nyilván a kiemelkedő példák között vannak. Bartáék az egyik első osztályú történelmi mádi dűlőben, az Öreg Királyról elnevezettben vettek földet és telepítettek szőlőt. A sztori alig 15 éve kezdődött, az erdőírtással… A 2003. óta íródó történet a terület legalább 750 éves történetének csak kis részét teszi ki, viszont annál örömtelibb, hogy újra szőlővel és élettel teliek ezek a hegyoldalak, hogy újra furmint (hárslevelű, sárga muskotály, kövérszőlő) uralja a tájat az akác helyett.

Amíg azonban elhaladunk a faluból a dűlő aljáig, elég sok parlagon heverő (még jobbik eset, ahogy kísérőnk mondja, legalább van már tenni akaró, a „dzsindzsást” már megszüntető tulaj), vagy egyenesen még bokros-dudvás (a rosszabbik verzió…) parcella mellett haladunk el. És, hát, ezek: Nyúlászó, Zomborka, Dorgó, Makkos, Veresek, Kakas, Betsek dűlő és a többiek, szépen sorban, az út mellett hol közelebb, hol távolabb, gyönyörű új vagy felújított táblák váltakoznak még itt, Mádon is a semmivel…

A helyzet nem sokat változik azon a tíz kilométeren sem, amíg Mádról el nem jutunk Bodrogkisfalud határáig, a Patricius Borházig. A Borház egy nagyságrenddel nagyobb képződmény a helyi Várhegy dűlőben található birtokközpont az egyike az öt falu nyolc dűlőjében előforduló 85 hektáros területnek. A családi vállalkozás (Kékessyék) már több, mint kettőszáz éve jelen van a vidéken, így elhivatottságuk megkérdőjelezhetetlen, hozzáértésük sem kevésbé.

A piknikek mindkét helyszínen rendkívül szakavatottak voltak, hiszen a borászatok főborászai/birtokigazgatói látták el a vendéglátói feladatokat, és Ujvári Vivien valamint Molnár Péter (képünkön) kiválóan meg is oldották ezt a szerepet.

A miskolci és a tokaji borvidéki látogatás két egészen eltérő stratégiát vázolt fel, ami a borászat és a pénzügyek megközelítését illeti (végzett közgazdászként mindig is elsődlegesen az érdekelt, hogy a borász el tudja-e adni a borát – tágabban, a borvidék meg tud-e élni a termelésből, borvidék alatt a szőlőjét le- és eladó Miska bácsit, és az étteremben kitakarító Mari nénit is vastagon beleértve).

Borbély Rolandnál a stratégiára választ ad a borsor, „sorolom”: Genus 2019 (ez egy friss, chardonnay-olaszrizling-zenit tétel), Kabar 2019, Nyékládháza 2016 (100% zenit), Gallay Blanc 2016 (pinot blanc és zenit), Rozé 2019 (zweigeltből), Bistronauta 2015 (zweigelt szintén), Turán 2017.

Tehát: zenit, pinot blanc, kabar, zweigelt és turán a „gerinc”. Ezzel a fajtasorral rajta kívül senki nem csinál sokezer forintos borokat… Szerintem más inkább kivágja… És még milyen borokat csinál… A pincészet csúcsbora, a 70% pinot blancból és 30% zenitből álló Gallay Blanc 2019-ben a Magyar Borszakírók köre szerint a 12 legjobb magyar fehérbor volt.

Igazi kézműves pince, igazi „garázs” megközelítéssel: csináljunk keveset, de azt nagyon magas színvonalon, és (többnyire) olyan fajtákból, melyek személyes kedvencek (is). Az eddigi eredmények, sikerek önmagukért beszélnek.

A tokaji két borászat megközelítése más. Nyilván, nagyobbak is a pincészetek, nyilván, Tokajban nem csak régvolt dicsőségről lehet beszámolni, és nyilván kezdeni kell azzal a problémával valamit, hogy az édes borok kevésbé fogynak (illetve, lássuk be, a fogyasztásuk látványosabban esik vissza, mint a világ minőségi borfogyasztása). A két helyen kóstolt 11 tételből összesen négy volt száraz furmint, alapvetően hordós, majd hosszabb palackos érlelésre „hangszerelve”, azzal a céllal, hogy megmutassák a furmint egy másik arcát, amely szerint nemcsak gyönyörű töppedt vagy botritiszes szemekből készült nemesédes borok kiváló alapanyaga, de burgundi chardonnay-k, Mosel-menti rajnaik vagy épp Wachau-béli grüner veltlinerek méltó száraz versenytársa is. Valóban, ha objektív értékítéletet kell alkotni ezen tételekről, akkor ezek kiváló tételek – és még mielőtt szerény értékítéletemmel kellene beérni, a fentebb említett borszakírók megtették ezt (is) helyettem, hiszen az egyik kóstolt tétel, Bartáék 2017-es Öreg Király furmintja ugyanezen a 2019. végi választáson szintén a 12 legjobb magyar fehér bor közé soroltatott. Az is kétségtelen viszont, nem láttam azt a meggyőző erőt, illetve meggyőzetést, amely révén azt lehetne mondani, valóban ez lesz (az egyik) irány, amely Tokaj szekerét meg fogja tolni. Végzett közgazdászként egy kicsit nehezen is fogom fel, hogy miért gondoljuk azt, hogy, ha nem „megy” az édes, a borpiac legfeljebb 2-3%-át kitevő fogyasztói körnek, akkor mitől fog menni alapvetően ugyanennek a körnek a száraz furmint?

A kérdés megválaszolása azonban már messzire vezet, a kétnapos út összefoglalását azonban megadja: újra olyan helyeken járhattunk a szervező-alapítók, Németh Ágnes és Dobos Tamás jóvoltából, ahol nagyon szeretik a bort, nagyon is értenek hozzá, és ahol nagyon nagyot küzdenek a magyar borért, a bortermelésért és marketingért. Mindeközben, Ausztriából érkezvén, az az érzés fogott el folyamatosan, hogy ez egy olyan harc, amit szórólappal vívnak facebook hirdetéses időkben. Az eszközök, a tőke véges, a lelkesedés óriási, de hogy utóbbi az előbbit meddig pótolja, jó kérdés.

Mindenesetre büszkének kell lennünk, hogy kitartó munkában nincs hiány, és reméljük, az eredmények is majdcsak megmutatkoznak.


Röviden a kóstolt tételekről

Borbély Roland, Miskolc-Nyékládháza

Genus 2019 (1/3-1/3 chardonnay-olaszrizling-zenit): 7-8 hónap tartályos érlelést követően palackozott tétel. Visszafogott, leginkább az olaszrizling és zenit jegyeivel (mandula és bodza), könnyen, jól iható. (85/100)

Kabar 2019: ez is csak tartályt „látott”, még palackozás előtt van. A kabarról tudni kell, hogy a hárslevelű és a bouvier keresztezéséből jött létre. Ez jól kivehető a borban is, a bouvier rózsás, muskotályos jellege jön szépen érkezik némi hársvirág után. A fajtából Rolandnak közel 1 ha-ja van, ezzel „nagybirtokos”, összesen mintegy 20 ha létezik az országban. Korán érik (bouvier, hja kérem..), Tokajon és Bükkön kívül Somlón is található belőle. (90/100)

Nyékládháza 2016: 100% zenit. Jól ismert, gyönyörű bor. Perfekt, szép vajasság, pici citrusos jelleg, a zenit bodzás vonala is megjelenik. (91/100)

Gallay blanc 2016: (70% pinot blanc, 30% zenit). A pincészet csúcsbora. Meg is érdemli ezt a kategóriát, meg a díjait is. A pinot blanc mogyorós jellegét a zenit jól megtámasztja, nagyon szép savgerinc jellemzi. A hordóhasználat nem tolakszik, de érezhető: 300 literes fahordóban erjedt és ért. (Trust hordók. Soproni és mecseki erdőkből. 16 hónapig száradtak). (92/100)

Rozé 2019: 100% zweigelt tehát, a kékfrankos áradatban egy másik irány. 2-3 órás áztatás után saignée technikával készült, mindössze 7-800 palack (ennek megfelelően az utolsó palackokról forgatta el a kóstolón Roland a csavarzárat…). Intenzív és fajtajelleges illatú (bors, eper és málna), alacsonyabb (11%) alkohol tartalmú, szép rózsaszín színű, szintén könnyen, jól fogyasztható ital, előállítási céljának tökéletesen megfelel. (87/100)

Bistronauta 2015: ez is 100% zweigelt, a neve utal a szerepére: bisztrobornak szánta Roland, és ezt a szerepét is betölti. 16 hónapot töltött különböző méretű és használtságú fahordókban. Anno, zweigelthez képest meglepően későn, október elején szüretelték. Ez jellemző is Bükkre, mármint a későbbi szüretek, a valamivel hűvösebb mikroklímára még rájátszik a kötött agyagos talaj, ez tovább csökkenti a levegő hőjét. Lassabb a beérés minden fajtából. Ugyanazt a kellemes és fajtajelleges a borsos illatot és ízt lehetett kivenni a málnával, mint a rozénál. (87/100)

Turán 2017: az egri kutató nemesítése, jobbára Egerben is fordul elő a nagyon erős színű, és vörösborhoz képest egyedi, illatos fajta. Rolandnál a hordóhasználat jól érezhető, csoki és hordófűszer bukkan elő, ezzel a fajta jellegzetes illatos, puncsos ízvilága alig érezhető. Ettől még továbbra sem lesz személyes kedvencem ez a fajta.. (83/100)


Barta Pince, Mád

Öreg Király Dűlő Furmint 2016: 500 literes fahordóban erjedt, megállított erjesztéssel, 5 hónap fahordós érleléssel. Ásványos, köves, éles, ropogós íz, visszafogott illat némi körtével. (88/100)

Öreg Király Dűlő Furmint 2017: az egy évvel fiatalabb változaton érződik a fiatalabb lét, szinte vibrál még, igaz, a bor illat- és ízvilága, lecsengése azért alapvetően ugyanaz, mint társáé. Savtartalma még magasabb, mint társáé, ez annak köszönhető, hogy az alapanyag már augusztus végétől már szedve volt. (90/100)

Öreg Király Dűlő Hárslevelű 2019: a 12,5%-os alkohol tartalmú furmintok után egy magasabb „alkohol fokozat” (13,1), ehhez egy picit alacsonyabb sav remek kombinációt hozott össze: hárs, bodza és citrom illat, ízben ugyanez és még pici mandula. Ez a tétel is fában volt erjesztve és 3 hónapig érlelve. Ez jót is tett neki, de a gyümölcsös jelleg gyönyörűen érkezik. (90/100)

Öreg Király Dűlő Szamorodni 2015 (édes, 99gr/l maradékcukor): szép, friss illat- és ízvilágú bor. Citrom, barack, méz, pici fahéj. 18 hónapig ért 220-as szerednyei hordóban, 1500 palack készült, most megkóstoltunk kettőt belőle J. (92/100)

Aszú 6 puttonyos 2016 (244 gr/l maradékcukor): a maradékcukor alapján ez is lehetne akár eszencia, de, mint látjuk mindjárt, az eszencia az egész más pályákon mozog… Mindössze egy hordó készült a 2016-os évben ebből a borfajtából (de legalább készült, mert 2009-15 között nem nagyon tudott, 2013 volt csak kiemelkedő év...) A bor 9,3%-os alkohol mellett 13 gr/l savval rendelkezik, és ez kell is, gyönyörű egyensúlyt teremt, a cukor ellenére szenzációsan gyümölcsös: méz, füge, barack dominálnak. (95/100)

Eszencia 2013 (616 gr/l maradékcukor): igen, ennyi, azaz, a bornak komoly viszkozitása van (alig akart kicsúszni a pohárból…) ennek megfelelően éppen csak alkoholos az ital 1,76% alkohol tartalmával.

És itt meg is állhatunk egy pillanatra (na jó, többre is). Azt gondolom, valahol ez a két utolsó bor, a maga parádés maradékcukor értékeivel, az ennek ellenére vibráló gyümölcsösségével, a savtartalom miatti gyönyörű egyensúlyával mutatja meg Tokaj igazi nagyságát: mert lehet készíteni nagy száraz fehér borokat Wachauban, a Mosel partján vagy éppen Burgundiában, de fél kiló cukrot egy literbe természetes módon, beavatkozás nélkül, no, ezt nem tudják. Ez az igazi terroir, ez az utánozhatatlan megkülönböztetés.


Patricius Borház, Bodrogkisfalud

Tokaji Furmint Green 2017: egy biobor, a cég törekvéseinek új zászlóshajója, azaz, csak olyan területekről érkezett a szőlő, amelyek dokumentáltan nem voltak felszívódó szerekkel és más, bioművelésben nem engedélyezett szerekkel kezelve. Ennek megfelelően az ásványos-köves-ropogós vonulat húzódik végig a boron, visszafogott gyümölcsös jegyekkel. (84/100)

Patricius Brut Pezsgő 2015: kaptunk egy pezsgőt is, és ennek több szempontból nagyon örültem. Egyrészt, magas savtartalma és középmagas alkoholtartalma miatt a furmintot kiváló pezsgőalapanyagnak gondolom, és ezt a dunántúli furmintpezsgők akár a Garamvári pincéből, akár a Kreinbacher pincéből már többször nemzetközi szinten is bizonyították. Másrészt, éppen az előzőkből adódóan, ez is egy jó kitörési pont lehet, ráadásul a pezsgőfogyasztás a csökkenő borfogyasztáson belül növekszik, ez világtrend, azaz, egy növekvő piacra lehet beszállítani. Harmadszor, ez a pezsgő is kiváló ár-érték arányú. Merthogy egy nagyszerű italt kaptunk, amely tele volt finom habzó buborékkal, a mousse igazán finom. Az alapborban meglévő hárslevelű és sárga muskotály pedig gyönyörű gyümölcsös jegyeket kölcsönzött ennek a pezsgőnek, elsősorban a citrusos vonal jelent meg, de a szőlővirág is „képviseltette” magát. A nap igazi meglepetése. (92/100)

Tokaji Furmint Selection 2018: a száraz furmint, egyáltalán, a száraz vonulat csúcsbora. A részben hordóban történt erjesztés és érlelés hatására egy vajas-krémes jelleget ölt a bor, amely mögött a furmint gyümölcsös jegyei is kikandikálnak. Alkohol és sav teljes egyensúlyban. (88/100)

Katinka 2017: ahogy a külföldi vendégek jellemezték, a reptéri bor. Merthogy Ferihegyen lehet kapni, jó áron (már 129 gr/l-es édes szamorodni viszonylatban), és kiváló bor. A furmintot itt csak a sárga muskotály egészíti ki, de ez ezúttal elég is a magas cukor tartalom mellett a játékosság, gyümölcsösség megőrzéséhez. Abszolút nem érződik a gyakorlatilag az ötputtonyos aszú szintjét elérő cukortartalom. (94/100)

Aszú 6 puttonyos 2016: a végére egy újabb szinte tökéletes aszút kaptunk. Gyümölcsbomba, cukorbomba és ízbomba: a kajszi, az őszibarack, a hársméz dominálnak, de egy kis citrusosság is növeli a vonzerőt. A cukor viszont időutazásra hív, a szájban majd a lecsengéskor is szinte percekig érezzük az aromákat. (94/100)

Csak ugyanazt lehet elmondani, mint a Barta tételeknél: a két utolsó bor mutatja igazán meg Tokajt, egyediségét, ellenálhatatlanságát és verhetetlenségét.


Fotók: Jakab Ildi

Legolvasottabb
Legfrissebb