Kérem Várjon!
Cikkek
Augusztusban vöröset?
Három borról
zoranka
2015 augusztus 12.

A nyáron nem sok bort kóstoltam. Mondjuk inkább azt, nem sok bort kóstoltam a régióból. Volt ez a telítődés, amin túl kellett lendülni. Meg a harminc fok feletti hőségben vörösre ritkán vágyom, a rozéfröccs csak fesztiválokon és grillezéseken alternatíva, az izgalmas fehérek meg általában nem itt teremnek. Bár találtam fehérben is élményt. És még két vörös is tudott csúszni.

EBERHARDT PINCÉSZET Rajnai Rizling 2014 (Mohács, Pécsi borvidék)

Az első bor egy fehér, amit többször kóstoltam már, még palackozás előtti fázisában is, aztán vakon sorban, meg csak úgy, laza hétköznap estén, csak épp egy pohárral. Mindig más arcát mutatta, de mindig találtam benne olyan zamatokat, olyan tulajdonságokat, ami miatt szívesen venném elő újra.

Tiszta, friss, nem túl intenzív elsőre, aztán persze idővel többet mutat, nyílik, jön a rajnaisság, inkább a barackos-gyümölcsös irány felé húz, a petrolosság visszafogott. Kortyban élénk savak, némi kesernye, az alkoholérzet túlmutat az alkoholfokon. Ennyi a hibája persze, mert egyébként jön belőle továbbra is a barack és a körte, van benne élet, lendület. Egy könnyedebb rajnai rizling, érdekelne pár osztrák és német társaságában mit mutatna. 86/100 pont, 2290 Ft

LELOVITS TAMÁS Ákos Cuvée 2011 (Villányi borvidék)

A második bor tesója kevésbé tetszett, az Adél nekem nem jött be igazán, de az Ákosnak tudnék helyet az asztalon, étel mellé, persze, úgy akár többpoharas bor is lehet belőle.

Hozza a villányi ízvilágot, amint belekortyolunk, felidéződik a kávés, kakaós, szedres, száradó dohányleveles karakter, enyhe bőrösség, de ez még belefér. Érett, elég vastag, de nem túl nehézkes bor. Illatban is egyre kitejesedőbb, elsőre sok volt a hordófűszeres jegy, aztán az érett gyümölcsök és a keleti fűszerek érezhetők ki jobban. Merlot, cabernet franc és syrah házasítása, az arányokat nem tudom. 86/100 pont, 4590 Ft

ESZTERBAUER BORÁSZAT Mesterünk Cuvée 2012 (Szekszárdi borvidék)

A harmadik bor nálam mindig a 88-93 pont közötti tartományban szerepelt, az egyik legmegbízhatóbb bor, minimális évjáratkülönbségekkel mindig tudom, mit kaphatok. Nagy erény ez. Szerintem, nekem. Önmagában szép pillanat, jó ételhez teljesebb élmény.

Az illata szedermálna, áfonya, bors és kakukkfű. Aztán persze sok minden mást is észreveszünk benne, a komplexitására emlékezünk. Kortyban édesebb ízek, érett gyümölcsösség, pici szilvalekvár is megjelenik. Frissen főzött étcsokikrém, amit csillagánizsal, fahéjjal, mentával bolondítottak meg. A szekszárdi pincészet egyik csúcsbora, cabernet franc és merlot házasítása. 90/100 pont, 5990 Ft